nb1.hu

Az NB II-be adta a kölcsön a tehetségét a Fradi

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A KTE NB1.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

"Fiatal támadó középpályással bővült a KTE HUFBAU játékoskerete, Katona Bálint a Ferencvárosi TC-től érkezik kölcsönbe csapatunkhoz.

A 2002-es születésű, 18 esztendős játékos a Vasasban kezdett el futballozni, ahonnan 2018 nyarán igazolt át a zöld-fehérek utánpótlásába. A mögöttünk hagyott szezonban az U19-es és az NBIII-as tartalék együttesben kapott lehetőséget, zömmel azonban a felnőttek közt bizonyíthatott, 23 meccsen 4 gólt szerzett a harmadosztályban ötödik helyen záró kis Fradiban. Katona Bálint már az FTC első csapatában is bemutatkozhatott tétmérkőzésen, a Magyar Kupában kétszer is pályára lépett, sőt, a debütálását góllal tette emlékezetessé.

Új játékosunk az utóbbi hetekben már a kerettel készült, összes felkészülési mérkőzésünkön pályára is lépett.

„Nagy dilemma volt, hogy a Fradiból merre is visz majd az utam, több klub is képben volt, végül a KTE is bejelentkezett. Ez felkeltette az érdeklődésemet, én is átgondoltam, hol kaphatok nagyobb szerepet. A Ferencvárossal egyetértésben végül ezt a lehetőséget láttuk a legjobbnak számomra. Fekszik az a játék számomra, amit Kecskeméten játszani akarunk, már a helyemet is látom benne nagyjából, ez idővel egyre csak jobb lesz. A célom, hogy minél több meccsen, minél több rutint szerezzek az NBII-ben” – mondta Katona Bálint."

FTC: Lisztes Krisztián is aláírta profi szerződését – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC