nb1.hu

Amerikába igazolhat a 110 NB I-es meccsen játszó védő

Hónapok óta nincs csapata, most végre megoldódhat az ügye.

Az amerikai másodosztályban (USL), azon belül is a nyugati konferenciában szereplő Orange County SC-nél folytathatja a pályafutását Pávkovics Bence.

A 25 éves, az MTK-nál, a Pécsnél, az Újpestnél és a DVSC-nél is megforduló, Marco Rossi által 2019-ben a magyar válogatott keretébe is behívott védő az előző szezon végén nem hosszabbított szerződést a Lokinál, így szabadon igazolható lett, ám nyolc hónapja nincs csapata. 

Az összesen 110 NB I-es meccsen pályára lépő játékost már december végén hírbe hozták az amerikai együttessel, most pedig a Nemzeti Sportnak nyilatkozott arról, hogy hamarosan eldőlhet a sorsa.

"Nehéz időszak van mögöttem. Remélem, napokon belül rendeződik a helyzetem, s végre aláírhatok valahová. Amikor tavaly nyáron lejárt a megállapodásom a Lokival, azt hittem, gyorsan eldől, hol folytatom   , hiszen stabilan futballoztam a ­DVSC-ben, szerintem jól is ment a játék. Azt tűztem ki célként, hogy külföldre szerződjek, így időt kértem azoktól a kluboktól, amelyekkel itthon tárgyaltam. Ahogyan telt az idő, s nem sikerült légiósnak állnom – az okokat ennyi idő távlatából már nem feszegetném –, itthon is egyre inkább szűkültek a lehetőségeim. Nincs mit szépíteni, két szék között a pad alá estem."

Pávkovics az utóbbi hónapokban szülővárosában, Mohácson készült, erről is beszélt. 

"Legutóbb úgy tíz éve töltöttem el annyi időt egyvégtében szülővárosomban, Mohácson, mint az utóbbi hónapokban. Napi két edzésen vettem részt, délelőtt egyedül, délután a helyi csapatnál készültem. Jó erőben vagyok, a meccsek persze hiányoznak. S emellett besegítettem a családi vállalkozásban: lehet, sok futballistának derogál kétkezi munkát vállalni, de nekem sohasem volt az. Csirketelepet üzemeltetünk, naposcsibéket nevelünk és értékesítünk. A mai világban már szinte minden gépesített, így ez az ágazat is, de sok mindent kell intézni: papírmunka, vitaminokat beszerezni, de ha kellett, megfogtam a tápos zsákot és cipeltem. Pluszedzésnek is megtette… Jó érzés volt tapasztalni, milyen a futballon kívüli világ. Mert lássuk be, a játékosok ezt nem igazán ismerik, burokban, álomvilágban élünk. Ezután még inkább megbecsülöm a kenyerüket fizikai munkával kereső embereket. Büszke vagyok rá, hogy a két edzés mellett nem a playstationt nyomogattam, hanem segítettem a családomnak.”

Az amerikai másodosztály új szezonja március 11-én kezdődik. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC