nb1.hu

A bajnokság folytatását sürgeti Nagy Ádám klubja 

Ma tárgyal a szövetség.

A szerdai nap ülésezik az English Football League (EFL), vagyis az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályt magában foglaló szervezet, hogy megvitassák a koronavírus-fertőzés miatt felfüggesztett bajnokság következő lépéseit.

A Championship klubjai, köztük a Nagy Ádámot foglalkoztató Bristol City is sürgeti a szövetséget, hogy minél előbb döntés szülessen az idény további részéről. Mint a legtöbb más szövetségnél, Angliában is három opció lehetséges: vagy felfüggesztik a bajnokságot és idén nem hirdetnek bajnokot, illetve kiesőket, vagy a mostani helyezésekre tekintenének végeredményként, vagy folytatják a szezont, amint az csak lehetséges.

A tervek szerint ugyan április 3-án folytatódna a bajnokság, de a szakértők korántsem ilyen optimisták, az angol egészségügyi szakemberek szerint a vírus júniusban "tetőzik", és esélytelen, hogy már áprilisban folytatódjanak például a másodosztály küzdelmei. A Daily Mail jelentése szerint a Championship klubjai is egyetértenek abban, hogy a szezont be kell fejezni, még akkor is, ha zárt kapuk mögött lennének kénytelenek játszani.

Az angol klubok kedden telefonon egyeztettek egymással, és a brit lapok szerint arra az egyességre jutottak, hogy a bajnokságok mérkőzései folytatódjanak, akár nézők nélkül is, ami komoly anyagi kiesést jelentene számukra, de ezt fogják tolmácsolni az EFL felé. A bevétel kiesésre részben megoldást jelenthetne az iFollow, amelyen keresztül a szurkolók nézhetnék kedvenceik mérkőzését, a bérletesek ingyenesen vehetnék igénybe a szolgáltatást, a többiek természetesen anyagi ellenszolgáltatás fejében.

FRISSÍTÉS:

Csütörtök, 12.48:

Anglia: segítség a magyarok klubjainak is – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC