nb1.hu

7-szeres BL-győztes csapat topvezetője bízik Szoboszlaiban

A jelenben is nagy szerepe lenne, de a jövőjét is látja.

Tegnap bombaként robbant a hír, hogy Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy véleménye szerint, Szoboszlai Dominik Olaszországban folytatja majd a pályafutását. Rossi azt mondta, beszélt a játékossal és a menedzserével is, így úgy tudja, a Milan, Inter, Lazio hármas közül kerül majd ki a tehetség új klubja.

Esteházy Mátyás, a menedzser reagált Rossi szavaira, elmondta, valóban kiváló a kapcsolata az olasz szakemberrel. Hozzátette, Angliából és Németországból is érdeklődnek Szoboszlai iránt, de semmilyen megállapodásról nem tud beszámolni.

Mára viszont ismét fordult egyet az egyébként a koronavírus-járvány miatt megállt világ futballjának a kereke.

A torinói székhelyű, nagy hírű olasz sportnapilap, a Tuttosport ugyanis a címlapján számolt be arról, hogy Szoboszlai a Milanban köthet ki. A lap azt írta, a milánói piros-feketéknek van a legjobb esélyük a megszerzésére.

A cikk megemlíti, hogy Ralf Ragnick lehet a vezetőedző, aki kétszer is volt már a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig vezetőedzője, mapapság meg a Red Bull sportfejlesztési osztályának az igazgatója. Ragnick a Milan sportigazgatója is lenne egyben.

A Tuttosport leszögezi, Szoboszlai megszerzését Ivan Gazidis vezérigazgató szeretné a legjobban, mert beleillik abba a koncepcióba, hogy fiatal, nagy pályát futhat be, de már válogatott és van nemzetközi kupatapasztalata is.

Éppen ezek, és amiatt, ha jól játszana, haszonnal lehetne továbbértékesíteni.

Azaz, a világ egyik leghíresebb, de jelenleg finoman fogalmazva sem szárnyaló klubjának a prominens, új jövőt építő vezetője azt gondolja, Szoboszlai Dominik nemcsak a jelenlegi helyzetből való kilábalásban segíthet, de igen komoly karriert is befuthat.

Az AC Milan 7-szeres BL-győztes, olasz bajnok 18-szor volt.

FRISSÍTÉS:

Hétfő, 12.50:

Irány Olaszország? Ezért válthat csapatot Szoboszlai – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC