Örökké tartó rangadó a Marakanában. KÉPEK
„Megöllek!”
Nem mondta ki, nem tette meg, de egyértelműen kiolvasható volt a tekintetéből, hogy ezt gondolja.
Ott álltunk 3.5 órával a Szerbia-Magyarország kezdése előtt a Rajko Mitics tiszteletére emelt szobor előtt, és nem vetettem keresztet, mint ő.
Ő háromszor is megtette, és amint befejezte, felém fordult, felhúzta a vállait és befeszített.
„Helló!” – válaszoltam neki nyugodtan, annak ellenére, hogy majd egy fejjel magasabb volt nálam (193 centi vagyok), viszont szélességben egálban lehettünk.
Rajko Mitics a Crvena zvezda legnagyobb istene, róla van elnevezve a stadion, amit régebben Marakanának hívtak, amikor még csak állóhely volt benne, és akkor bizony 108 ezer néző befogadására volt alkalmas. És rengetegszer meg is telt, nem nehéz kitalálni, a Partizan elleni rangadókra a legtöbbször.
Viszont a helyiek és a feljegyzések szerint is egy FTC elleni nemzetközi kupameccsen voltak benne a legtöbben, méghozzá 110 ezren, ami ugye kétezerrel több, mint a volt befogadóképessége.
Azok a daliás, egzotikus, vadregényes idők viszont már sajnos elmúltak, amikor ennyien lehettek a magyarul Vörös csillagot jelentő klub arénájában. A 90-es években az UEFA kitalálta, hogy csak ülőhelyek lehetnek azokban a létesítményekben, melyekben nemzetközi mérkőzéseken akarnak rendezni, így a modernizációnak köszönhetően már csak 55 ezer fanatikus befogadására alkalmas.
És a fanatikus jelző nem túlzás, mert Szerbiában tényleg mindenki az.
A Crvena, akárcsak ősi, városi riválisa a Partizan, 1945-ben alakult. A Crvena esetében az Egyesült Szerb Ifjúsági Antifasiszta Liga döntött úgy, hogy klubot alapít, míg a rivális Partizan a Jugoszláv Néphadsereg kötelékében jött létre.
Egyébként az előbbi a népszerűbb a szerbek köreiben, a lakosság 48%-a szerelmes a Vörös csillagba, míg 32% a Partizanért van oda.
Az egymás elleni mérkőzéseknek Örök Rangadó a neve, a Daily Mail szerint a világ 4. legfontosabb rangadója. A „Stadionwelt” listájában a Marakanát a világ azon ötven stadionja közé sorolja, amelyet egy futballszurkolónak „életében legalább egyszer látni kell”. Az amerikai Bleacher Report szerint a Crvena zvezda stadionja a világ legfélelmetesebb atmoszférájú arénája.
Ebből azonban a Magyarország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen semmit nem élhettünk át, mert a járvány miatt nem engedtek be nézőket a találkozókra.
A Tito-rezsimhez amúgy mindig is közel álló Crvena az egyik, nyugati kapu mögé a székekre felfestette a vezető ultra csoportjának, a Delijének a nevét. A delija a szerb nyelvben erős, bátor, bizonyos szövegkörnyezetben jóképű férfit jelent. Nagyon szabad fordításban a „hősök” szó áll a legközelebb a csoport nevéhez.
Ezek a sztorik cikáztak már Bulgária legyőzése után a fejemben, hát még minden egyes olyan pillanatban, ahogy közeledtem Belgrád felé. Nem először vagyok a szerb fővárosban, eddig minden pillanatát imádtam, le sem tagadhatnám, hogy szerelmes vagyok belé.
A turistáknak szánt útikönyvek egyébként azt tanácsolják az ide látogatóknak, hogy nagy ívben kerüljék el az azbeszt házak negyedeit, illetve még azokat is, amelyek az úgynevezett focinegyedek. Ha ezt megteszik, akkor máshol a belgrádiak kedvesen és szívélyesen fogadják őket…
Engem viszont mindig is a két, elkerülendőnek ítélt szegmense vonzott Belgrádnak, így miután egy modern szállodában át kellett venni az akkreditációt (itt szállt meg a magyar válogatott), nem is mentem más területekre.
Szóval 3.5 óra volt még hátra a kezdésig, álltam a szobor előtt, és a Crvena-fanja eléggé megjegyzett magának.
Amikor útitársammal, Imi bácsival kitaláltuk, hogy sétáljunk át a Partizan stadionjához, csak úgy felkapta a fejét arra a szóra „belgrádi sportbarátom”, hogy Partizan….
A tekintete még nagyobb és szúrósabb lett, kajak villámokat szórt.
Egyébként, amikor megérkeztünk a stadionhoz, Kucsera Gáborral, a Belgrádban működő magyar nagykövetség egyik munkatársával találkoztunk, aki elmondta az nb1.hu-nak, hogy a meccsre nincs jegye, de mindenképpen ki akart jönni a létesítményhez, hogy legalább a találkozó előkészületeit és a volt Marakana atmoszféráját megérezhesse.
Szóval átsétáltunk a Partizan létesítményéhez is. Mindkét stadionnál a klubok iránt érzett leírhatatlan és elmondhatatlan szenvedély, az állandó harci kedv és az állandó figyelem érezhetően benne van a levegőben, és akkor is ezt gondoltam, amikor a két brigád lakótelepeinél haladtunk.
A Crvena létesítménye egyébként minden igényt kielégít, ám túl nagy ügyet nem vetettek arra a helyi szervezők, hogy megjöttünk. Kicsit mondjuk fura volt, hogy a lelátón, a szabadban ülve is állandóan figyelmeztettek a maszk szabályszerű használatára, ám egy kis túlbuzgóságot éreztem a részükről, hogy attól a kollégámtól is 1.5 méterre kellett ülnöm, akivel egy kocsiban utazva érkeztem a helyszínre.
Azt meg inkább le sem írom, hogy mit gondoltam akkor, amikor megláttam, hogy bent a térben maszk nélkül röhögve cigiznek… Mert Szerbia bizony még ott tart, hogy zárt térben lehet cigizni…
Világjárvány közben is…
A figyelmünk viszont hamar visszatért a füstös sokktól az eredeti kerékvágásba, mert az UEFA helyi sajtósa megkérte az nb1.hu-t, hogy meséljük el neki a magyar válogatott taktikai felállását, kérésének örömmel tettünk eleget.
A következő mosoly akkor kerített hatalmába, amikor a kezdés előtt figyelmeztették a jelenlévőket a hangosbemondón keresztül (azaz 40 sajtóst), hogy a mérkőzésen tartózkodjanak a rasszista megnyilvánulásoktól. A felhívást egyébként csak szerbül tették meg, pedig a nemzetközi mérkőzéseken szokás, hogy mindkét klub országának a nyelvén elmondanak mindent.
Aztán elkezdődött a meccs, és ismét rosszul lettem, mint minden olyan alkalomkor, amikor szurkolók nélkül rendeznek meg egy találkozót…
Mert a Crvena stadionja nem félelmetes, hanem halálosan unalmas volt!
Mert a labdarúgás nem labdarúgás szurkolók nélkül!
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
