Nézőszámok: rettegett üzenet az NB II-es csapatoktól az NB I-eseknek

Döbbenetes adatok egy héttel a bajnoki rajt előtt.

Forrás:

Minden idők legerősebb és legnézettebb NB II-es bajnoksága lehet a következő, állítottuk abban a pillanatban, amikor eldőlt, hogy a Kaposvár után a DVSC lesz a másik kieső az NB I-ből.

Kijelentésünkkel kapcsolatban Bene Ferenc, a Vasas vezetőedzője azt mondta, szakmailag előre nem lehet kijelenteni, hogy ez lesz a valaha volt legerősebb, de azt már igen, hogy az elmúlt 10-15 évnek ez lehet a legerősebb mezőnye.

Az eredmények és a mutatott játék (legfőképpen harciasság) mellett viszont a nézőszámok is kiemelten érdeklik a fanatikusokat, hiszen ezzel a témakörrel is eléggé jól, a tényektől, azaz a számoktól megrezdülő lelkek legmélyebb bugyráig lehet stuffolni a másikat.

És az NB II bizony tele van olyan csapatokkal, melyek társadalmi támogatottsága magyar szinten kiemelkedő, jóval nagyobb, mint néhány élvonalbeli gárdáé.

A felsorolásból senkit nem szeretnék kihagyni, de a múltbéli és a jelenlegi nézőszámokból kiindulva megállapítható, hogy a Szeged, a DVSC, a Haladás, a Vasas, az, ETO, a Békéscsaba, a Nyíregyháza és a Pécs is fel tud mutatni olyan meccsre járó létszámot (idegenbe is), mely az NB I-ben is bőven megállná a helyét.

Ezt bizonyítja, hogy a 2019/20-as kiírásban kábé a szegedi stadion lett a Groupama Aréna után a leglátogatottabb a gárda hazatérése után, de az is, hogy a DVSC és Vasas már majdnem ezer bérletet eladott a hétvégén rajtoló bajnokságra.

És akkor jöjjön újabb bizonyíték arról, amit egyébként nem kell bizonyítani. Mégpedig azt, hogy magyar szinten kiemelten népszerű csapatokról beszélünk.

És akkor a bizonyítékok. Megnéztem, hogy az előbb felsorolt gárdák közül kik játszották otthon az utolsó edzőmeccseiket, és amelyik klub jelezte a nézőszámot, azokkal most közhírré teszem. 

Az adatok ijesztőek néhány élvonalbeli gárda szemszögéből, annak ellenére, hogy hangsúlyozom, még csak edzőmeccsekről van szó.

Vasas-Balatonfüred 600 néző 
Haladás-MOL Fehérvár FC 1210 néző 
Szeged-Újpest 1800 néző 
DVSC-Kisvárda 2200 néző

Meg kell jegyezni, hogy az angyalföldiek vasárnap este, meccsre járás szempontjából nem túl barátságos időpontban léptek pályára. Mert egyébként az NB II és az NB III nagy problémája, hogy sok esetben neccesen tudnak elutazni a szurkolók az idegenbeli találkozókra, mert nehéz vagy lehetetlen a hazajutás, másnap reggel meg meló van.

Az viszont tény, hogy magyar szinten kiemelt érdeklődés mutatkozik már most az NB II-es bajnokság iránt (az nb3.hu honlapunk továbbra is növekvő látogatottsági számai miatt ez az NB III-ról is elmondható), a pályán mutatott teljesítmény és a lelátói hangulat majd eldönti, mennyire lesznek előbb tele majd maradnak-e úgy a stadionok.

Utóbbi lenne nyilván a legjobb!

Az NB II első fordulójának a párosításai:

Legfrissebb híreink