nb1.hu

Magyarország-Írország: Szalai Ádám flowba került – osztályzatok

A hiányposztra még nem volt meg a végleges megoldás.

Olyan meccset játszott kedden este a magyar válogatott Írország ellen (0-0 lett a vége), mely hasznos volt nagyon, hiszen volt irama, jellemezték fizikai párharcok, arról nem beszélve, hogy látványos elemek is tarkították. Marco Rossi szövetségi kapitány elmondta, Ciprus és Írország úgy játszott ellenünk, ahogy majd mi fogunk játszani az Eb-n Portugália, Franciaország és Németország ellen, azaz kontrákra fogunk berendezkedni.

A meccs viszont hasznos volt, mert a kontráknak az a lényege, hogy azok gyors ellentámadások, márpedig a három csoportellenfelünk akkor is gyorsan támad a képzett játékosainak köszönhetően, amikor (meddő) mezőnyfölényben van.

Most következzék az 1999-ben alapított nb1.hu Osztályozónaplója, melyben a kezdetektől fogva azokat a játékosokat értékeljük, akik legalább 30 percet a pályán voltak.

Magyarország-Írország: Rossi miatt már a kezdés előtt mosolyoghattunk – NB1.hu

 

Gulácsi Péter (6): Ismét magabiztos volt, és bár sokszor messze van a játéktól, most is lerítt róla, hogy vezéregyéniség, mind szakmailag, mind emberileg. Ha van valaki, aki a posztján bárkivel felveszi a versenyt és inkább le is győzi a riválisát, de nemcsak a csoportellenfeleink közül, hanem az egész Eb mezőnyéből, akkor az ő.

Eb2020: kiakadtak az írek a magyar szurkolók reakcióján, amikor térdeltek – reakciók – NB1.hu

 

Kecskés Ákos (6): Volt egy nagy hibája, de majdnem gólt is fejelt. Teljesen jól oldotta meg a feladatát, ami azért fontos, mert először játszott együtt a társaival, de sokat elárul a játékintelligenciájáról, hogy jól olvasta le a mozgásokat, mindenkivel megértette magát.

Willi Orbán (7): Hatalmas nagy tanár volt ismét, hálát adhatunk a sorsnak, hogy a magyar válogatottat választotta. Mert egyébként lehet, hogy Gulácsihoz hasonlóan, bármelyik másik válogatottban is vígan megállná a helyét.

Szalai Attila (6): Volt egy akkora mentése a második félidő derekán, amit jobb helyeken hetekig ismételgetnek a sportműsorokban. Volt viszont, amikor megfutották, de ezt jobb helyezkedéssel orvosolhatja bármikor. Magabiztos és erős volt, ami elvárható egy olyan magyartól, aki előtt leborulnak a törökök…

Eb2020: kérték-e az írek a térdelést? – Rossi elmondta – NB1.hu

 

Bolla Bendegúz (5): Övé a jövő, de még nem a jelen. A szünetben Lovrencsics Gergő (5) váltotta, akié a múlt, de már nem biztos, hogy a jelen. Erre a posztra meg kell találnia Marco Rossinak a megfelelő embert. Szerencsére Botka Endre, Nego Loic és Fiola Attila is bevethető itt.

Kleinheisler László (6): Kleinheisler Lacisan tolta az ipart, ameddig a pályán volt. Most is hozta azt, amit elvár tőle mindenki. Az átlövései most még nem az igaziak, de reméljük, az Eb-n beakaszt majd legalább egy akkorát, hogy arra ugyanúgy az örök időn túl is emlékeznek majd a derék magyarok, mint az oslói dugójára…

Nagy Ádám (7): A mezőny egyik legjobbja volt, megszületett gyermeke kapásból büszke lehetett a teljesítményére. És az alázatára is, amellyel ismét viseltetett a labdarúgás, a társak és Magyarország iránt. Akár van hetyke bajusza, akár nincs, kihagyhatatlan a kezdőcsapatból!

Schäfer András (6): Marco Rossi sokkal, de sokkal jobb ért a labdarúgáshoz, mint én, ezt bárhol, bármikor büszkén felvállalom, azaz kijelentem. A lefújás utáni sajtótájékoztatón azt mondta a szövetségi kapitány, hogy az ifjú titán a jelek szerint bejátszotta magát a kezdőcsapatba. Én csak megismétlem Rossi kijelentését. Mondjuk, nem véletlenül…

Fiola Attila (6): Nem az eredeti oldalán játszott, de így is gürizett becsülettel. Ha abból indulunk ki, hogy kik lesznek az ellenfeleink az Eb-n, hogy azok a csapatok mire képesek a széleken, akkor érthető, hogy most miért ezen az oldalon próbálta ki a szövetségi kapitány. Varga Kevin és a remekül beszálló Schön Szabolcs innen bármikor tudnak veszélyesen támadni.

Szalai Ádám (7): Jó erőben és formában van, továbbra is a magyar válogatott legfontosabb embere, hiszen nem véletlenül állítja ezt Rossi és nem véletlenül választották meg a társak csapatkapitánynak. Jó erőben és formában van, látszik rajta, hogy teljesen flowban van amiatt, mert Magyarországot képviselheti. Divat őt szidni, de hát ugyanazt csak azok szokták szajkózni, akiknek nincsenek saját meglátásaik és saját mondataik azoknak a kifejezéséhez.

Varga Roland (5): Picit szürkébb volt, mint az MTK-ban szokott lenni, de a technikai képzettsége megvan ahhoz, hogy azokat a (rész)feladatokat, amiket majd az Eb-n el kell végeznie, maradéktalanul megvalósítsa. És ez a legfontosabb! Varga Kevin (6) váltotta a szünetben, akiről Marco Rossi ugyanazt mondta, mint Schäfer Andrásról. És én ennek nagyon örülök!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC