nb1.hu

Kirúgás járt érte cserébe, de nem a Lúzer FC-től.

Nem véletlenül örül a legtöbb Szpari-szurkoló annak, hogy ismét Gálhidi György lett a vezetőedző, akit tegnap neveztek ki újból a Nyíregyháza kispadjára.

Mert amikor Gálhidi legutóbb a Nyíregyházánál dolgozott, akkor bajnok lett a csapat. Méghozzá a Ferencvárost megelőzve.

De az is igaz, hogy nem az NB I-ben, hanem az NB II-ben, de az a bajnokság akkor is a klub történelmének egyik legemlékezetesebb éve volt.

Elnézve a csapatneveket, melyeket hamarosan a teljes tabella átböngészésével lehet megismerni vagy feleleveníteni, megállapíthatjuk, hogy mai szemmel nézve nem tűnik veretesnek a névsor, hiszen vannak klubok, amik már eltűntek a süllyesztőben. De például a Békéscsaba a 14. helyen végzett a bajnokságban, ami sokatmondó.

A Szpari és a Fradi között hatalmas volt a harc a feljutásért, a két gárda majdnem ugyanannyi pontot szerzett, ugyanannyi gólt lőtt és kapott.

A két csapat 2006. szeptember 30-án találkozott először egymással, gólt nem láthatott a publikum.

EMLÉKEZTETŐ:
Nyíregyháza-Spartacus – Ferencváros: 0-0
Nyíregyháza, 10.000 néző, vezette: I
ványi Zoltán (dr. Vári, Berettyán)

Nyíregyháza Spartacus: Erdélyi – Vass, Ambrusz, Gongolea, Cornaci – Sipos T., Lippai (Lengyel R. 84.), Minczér, Szilágyi N. (Busa 46.) – Sztipánovics, George (Kanta Sz. 60.)
kispad: Balogh J., Stevica, Miskolczi, Popa
vezetőedző: Gálhidi György

Ferencváros: Kemenes – Bognár, Dragóner, Tímár, Balog Z. – Deme, Lazic, Lipcsei, Laczkó – Bartha, Tököli
kispad: Szabó K., Horváth D., Csurka, Szalai T., Ferencz, Jovánczai, Fitos
vezetőedző: Gellei Imre

Sárga lap: Lazic (27.), Lipcsei (35.), Balog Z. (59.), Bognár (90.)

A döntetlennek köszönhetően megtartották előnyüket a vendégek a tabellán a hazaiakkal szemben, de csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően.

A két szakvezető a következőket mondta a lefújás után:

Gálhidi György: „Remek iramú mérkőzést vívott a két csapat, olyan rangadó volt ez, amely az első osztályban is megállta volna a helyét. Az alap koncepciónk az volt, hogy stabil, zárt védekezésből kontratámadásokat vezessünk. Előbbit jobbára sikerült is megvalósítanunk, hiszen a ferencvárosi akciókat rendre meg tudunk állítani, az ellentámadásaink azonban hagytak kívánni valót maguk után. Összességében reálisnak tartom a döntetlent. A Ferencváros egy igen jó csapat, így értékes számunkra a rangadón szerzett egy pont.”

Gellei Imre: „Megítélésem szerint végig mi irányítottuk a mérkőzést, ellenfelünk leginkább arra törekedett, hogy széttördelje a játékot. Sajnos a feltételek nem voltak egyenlőek, gondolok itt arra, hogy a játékvezető a hazaiakat akkor sem büntette, amikor a szabályok szerint kellett volna. A minimális célkitűzésünket elértük, pontot szereztünk az ugyancsak veretlen Spartacus otthonában, ugyanakkor győzelmi reményekkel utaztunk Nyíregyházára, ehhez azonban be kellett volna lőni a helyzeteinket.”

Gálhidi burkoltan, finoman célzott rá, Gellei viszont kimondta, hogy a Fradi játszott jobban, utóbbi a játékvezetőt is emlegette…

Nyíregyháza 0-0 Ferencváros

2006.IX.30. Nyí­regyháza-Spartacus – Ferencváros: 0-0

A „visszavágóra” szintén 30-án, csak éppen már 2007-ben és áprilisban került sor, ezen az összecsapáson sem bírtak egymással a feljutásért ádáz csatát vívó felek.

Ferencváros – Nyíregyháza: 1-1 (1-1)
Üllői út, 13.408 néző, vezette:
Gergely Sándor (Nagy I., Kovács Z.)

Ferencváros: Szabó K. – Bognár, Lipcsei, Ferencz, Nagy S. – Csepregi (Zsivoczky 46.), Lazic, Deme, Laczkó – Tököli (Horváth D. 81.), Brettschneider (Jovánczai 70.)
kispad: Kemenes, Nagy J., Buz, Fitos
vezetőedző: Zoran Kuntic

Nyíregyháza: Erdélyi – Sipos, Ambrusz, Bagoly G., Popa – Minczér, Lippai (Madar 73.), Vukadinovic, Zabos (Hegedűs 59.) – Szilágyi N., Montvai (Lengyel 86.)
kispad: Máthé, Szatke, Ur, Fekete
vezetőedző: Gálhidi György

Gól: Tököli (40.) illetve Montvai (21.)
Sárga lap: Lipcsei (33.) illetve Bagoly (43.), Minczér (50.)

Ezen a találkozón is jó sokan voltak, ami talán annak is volt köszönhető, hogy a Kisteleki István vezette MLSZ ismét borzolta az FTC-hívők kedélyeit az emlékezetes NB I-ből történő kizárás után nem sokkal.

Történt ugyanis, hogy a mérkőzés előtt 26-án a következő híradások jelentek meg: „A csütörtöki MLSZ elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón bejelentették, hogy első fokon nem kapta meg a bajnokságban való induláshoz szükséges engedélyt a Magyar Labdarúgó Szövetségtől hat klub, köztük a Ferencváros. Kisteleki István elmondta, a szövetség csak akkor hozza nyilvánosságra az indokokat, ha az érintett klubok ehhez hozzájárulnak. Az elnök hozzátette, idén várhatóan gyorsan lezajlik majd a licenceljárás.”

Az újabb iksz megint azt jelentette, hogy továbbra is azonos pontja volt mindkét gárdának, jobb gólkülönbségük miatt ekkor a már Zoran Kuntics által irányított zöld-fehérek még mindig az elsők voltak.

A két szakvezető így nyilatkozott a lefújás után.

Zoran Kuntics: „A labdarúgás egy igazságtalan sportág, hiszen sokkal több helyzetünk volt, mint a Nyíregyházának, mégsem tudtunk nyerni. Jobban játszottunk ellenfelünknél, de sajnos csak egy gólt szereztünk, a vendégek pedig egy kontrából betaláltak, és elvitték az egyik pontot tőlünk. Az eredménynek nem örülhetünk, az viszont pozitívum, hogy több lehetőségünk is volt, kár, hogy ezeket nem tudtuk kihasználni.”

Gálhidi György: „Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, hiszen egy pontot mégiscsak szereztünk az Üllői úton, ami nem rossz eredmény. Amiatt viszont szomorú vagyok, hogy játékban nem mindig tudtuk megvalósítani azt amit elterveztünk. A Ferencváros az első félidőben tanácstalannak tűnt, sajnálom, hogy egy védelmi hiba után gólt kaptunk. A második játékrészben előfordult, hogy a háló “feltörte” a hátunkat, annyira a kapunkhoz szegezett a Ferencváros. Azt gondolom, hogy végül igazságos döntetlen született.”

Ferencváros 1-1 Nyíregyháza

2007.IV.30. Ferencváros – Nyí­regyháza: 1-1

Az edzői szakvélemények képlete ugyanaz volt, mint az őszi meccs után, csak most ugye 1-1 gólt szereztek az alakulatok.

A hátralévő 7 fordulóban a Szpari 6 meccset megnyert, Makón 1-1-es játszott, míg a Ferencváros ikszelt Bőccsel és a Budafokkal idegenben, illetve az utolsó fordulóban a Baktalórántházával otthon…

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

Gálhidi Györgyöt mindig is az egyik legjobb magyar edzőnek tartottam. A szakvezetőkkel kapcsolatban ugyanis nem csak abból az egyszerű tényből kell kiindulni, hányadik helyen végzett a csapatával, milyen eredményeket ért el, hanem a körülményeket is figyelembe kell venni a saját csapatánál és az ellenfeleknél is, mielőtt ítéleteket mondunk vagy írunk az elvégzett munkáikról.

Ebben a bajnokságban a Budafok lett az utolsó, nekem ember el nem mondja, hogy mondjuk az általam a világ legjobb szakemberének tartott Diego Simeone ugyanolyan eredményeket ért volna a velük, mint amilyeneket az Atlético Madriddal ért, ér és ér majd el.

A Szpari ezután három éven át játszott az NB I-ben, a sikerért cserébe Gálhidit kirúgták, aki a tegnapi kinevezése után azt mondta, neki a klub a szívügye, mert Nyíregyházán kezdte el Magyarországon az edzői pályafutását.

Azaz, csak a szépre emlékezik, ami mindent elmond róla emberileg. Meg az, hogy akárhol megfordult, gyakorlatilag mindenki tisztelte és szerette a játékosai és a kollégái közül.

 

2007. 06. 16. Nyíregyháza, bajnokavatás, SZPARI

2007. 06. 16. Nyíregyháza, bajnokavatás, SZPARI

 

A koronavírus-járvány miatt az önkormányzat mintegy 70 millió forintot vont el a Szparitól, így Gálhidinek emberes feladata lesz a 8. helyen pihenő, a bajnokság előtt feljutási álmokat dédelgető gárdánál.

Gálhidinek viszont a névjegye, hogy bajban tud a legjobban dolgozni.

Éppen ezért is érdemelné meg, hogy egyszer olyan klubhoz kerüljön, ahol minden patent szakmailag és anyagilag is.

Mert biztos vagyok benne, hogy akkor sorozatban a tudásának, alázatosságának, elhivatottságának megfelelő eredményeket szállítana folyamatosan!

Egyébként a második meccs utáni szerdán az FTC a Viasat3 focivalóságshow-jára összetoborozott Lúzer FC ellen játszott bemutató meccset…

A Fradi nyilván nem a legerősebb csapatával állt ki a találkozóra, az ellenfelet egy bizonyos Urbán Flórián irányította.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC