nb1.hu

Nem könnyű, de találunk újpesti reménysugarakat az őszi 0-6-ban is

Szemtől szemben: Ferencvárosi TC-Újpest FC

Bár sokkolóan hangzik, a Szusza Ferenc Stadionban elszenvedett megsemmisítő vereség alkalmával sem volt olyan rossz az Újpest játéka, mint azt az eredmény mutatja, ahogyan igaz ez a lilák egész őszére is. Mutatjuk, miben bízhat Kruscsics csapata.

Az OTP Bank Liga 2022/23-as kiírásának második Ferencváros-Újpest mérkőzését rendezik a 18. fordulóban, és az elsőt a IX. kerületiek pályaválasztásával. Az őszi 0-6-os végeredmény mindkét fél számára emlékezetes lett, a Fradi visszavágott a liláktól 2010-ben kapott pofonért, amit utóbbiak klubikonja, Kovács Zoltán is könnyes szemmel nézett a lelátóról.

Nem csak ennél, de a komplett őszi teljesítményénél is több várható az Újpesttől, amely várakozásainknak megfelelően jól kezdte a tavaszt a Honvéd legyőzésével. Kérdés, ez mire lesz elég az ellen a Fradi ellen, amely három 2023-ban vívott mérkőzésén 7 pontot gyűjtött, egyik új igazolása pedig rögtön góllal mutatkozott be Magyarországon.

Az őszi gólszámmal valószínűleg minden semleges szurkoló megelégedne, azok megoszlását illetően viszont nyilván eltér a zöldek és a lilák táborának vágya. Előbbi szempontjából reménykeltő, hogy a magyar bajnokság két legtöbb gólhelyzetét kialakító együttese találkozik egymással: az xG-modell alapján az Újpest 1,95, míg a Ferencváros 1,74 gólra jó meccsenként. Az már kevésbé biztató, hogy a vendégek ezt az értéket eddig 1,03-dal(!) alullőtték.

Hogy a mérkőzés nem a védelmekről fog szólni, azt megerősíti az eddigi védekező akciók összesítése is: a megvívott defenzív párharcok számában mindkét csapat a rangsor alján téblábol. Emiatt minden bizonnyal az Újpest, sem mint az eddig legkevesebb, 14 gólt kapó Fradi aggódhat jobban.

 

Az Újpest a második, míg a Ferencváros a harmadik legkevesebb védekező akciót hajtotta végre az eddigiek során.

Ez a mutató egyrészt adódik a két csapat kezdeményező játékfelfogásából, hiszen minél többet birtokolja valaki a labdát, annál kevesebb kísérletet kell tennie annak megszerzésére. Másrészről az Újpest esetében hiányosságot is mutat, ha figyelembe vesszük, hogy az xGA-modell szerint a várható 0,92 helyett meccsenként 1,76 gólt kap – ez brutális elmaradás.

A szoros mérkőzésben bizakodók számára groteszk módon az előző, megsemmisítő különbségű találkozó ad némi reményt, az Újpest támadósora ugyanis teljes őszi kudarcsorozatát foglalta össze a Szusza Ferenc Stadionban.

Az Újpestnek az őszi 0-6-os vereségek alkalmával is megvoltak a gólszerzési lehetőségei.

Aki látta a mérkőzést, az emlékezhet, hogy az azóta távozó Junior Tallo egy mesterhármasnyi lehetőséget hagyott ki. Akik esetleg lemaradtak, azoknak segít a fenti ábra, amelyen a leadott lövéseket jelző piros pont mérete az adott kísérlethez rendelt xG-mutatóval arányos, azaz minél nagyon egy pont, annál komolyabb gólszerzési lehetőséget jelez.

Maradva a 7. fordulóban lejátszott mérkőzésnél, az is világosan látszik, hogy az Újpest döntő többségében a szélről befelé irányuló labdákkal tudott olykor fogást találni az FTC védelmén és középpályáján.

A támadásépítést elősegítő, azaz progresszív passzok zömében a szélekről befelé irányultak. Ezek egy része beadás volt, míg a többi a visszalépegető támadók, az előremozgó belső középpályások, illetve a befelé húzódó szélsők megjátszását célozta.

Ebben azóta sem lett rosszabb az Újpest, a Honvéd ellen éppen a két szélsővédő, Kastrati és Antonov talált be (igaz, utóbbi büntetőből), így erre ezúttal is megalapozottan építhet Milos Kruscsics vezetőedző. A kispestiek ellen megítélt tizenegyes előtt pedig azt is láthattuk, hogy a befelé cselező Csoboth Kevin milyen veszélyt tud jelenti.

Egy Ferencváros-Újpest derbin nem könnyű és nem is illendő félretenni a presztízst, de ha megtesszük, egyértelmű, hogy jelenleg a bentmaradásért küzdő lilák számára fontosabb a mérkőzés. Az Üllői úton egy meglepő győzelem, de már egy pontszerzés is óriási löketet adhatna nekik a túlélésért vívott küzdelemben. Sztanyiszlav Csercseszov viszont nem az az edző, aki akár csak egy bedobást is fél vállról venne, így a fentebbi reménysugarak ellenére piszkosul nehéz dolga lesz a IV. kerületieknek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC