nb1.hu

A diósgyőri transzferpolitika kockázatának és megtérülésének „címerállata”

Nagyító alatt: Rudi Pozeg Vancas

Tavaly nyáron az NB II-ből feljutó Diósgyőr egy kezdőcsapatnyinál is több, tizennégy légióst igazolt az élvonalbeli szezonra készülve. Korábban sok újonc alkalmazta ezt a stratégiát az NB I-ben: az ezzel kiesők jutalma néhány „megmondtuk, hogy ez lesz” lett, és a kiesést sikerrel elkerülők transzferpolitikáját sem kísérte önfeledt tapsvihar.

A DVTK sportigazgatója, Bajúsz Endre a Football Forum Hungary 2024-es konferenciáján beszélt ennek hátteréről. „Amikor megkerestem a magyar csapatokat, a magyar játékos kivásárlási ára és bérigénye is magasabb volt. Könnyebb volt szabadon igazolható játékost külföldről megszerezni, akinek alacsonyabb a bérigénye is. Feljutáskor jobb, ha olcsóbb külföldiekkel kezdjük az idényt, mert nem tudjuk kivásárolni a magyar labdarúgót” – mondta.

Tényleg aranyáron mérik a magyar focistákat?

Kétségtelen, hogy tízből kilenc szurkoló szívesebben látna „magyarosabb” csapatokat, ám – függetlenül attól, hogy a fentebbi érvelést elfogadjuk-e – egy fontos dolgot mégiscsak üzen a Diósgyőr idei szezonja a mindenkori feljutóknak. Hogy mit, azt a végére hagyjuk. Helyette folytatjuk azzal, hogy a DVTK további rizikót is vállalt az igazolások során.

Több labdarúgó érkezett közvetve vagy közvetlenül komolyabb kihagyás után, többnyire háború sújtotta országok bajnokságaiból. Köztük van Bitok Stephen és Rudi Pozeg Vancas is, akik vitán felül a bevált szerzemények közé tartoznak. Minden igazolásról persze nem mondható el ez, vannak, akik már a csapatnál sincsenek, míg néhányan jobbára a padot koptatják. Az azonban elvehetetlen, hogy a klub kulcsposztokra eszközölt több kifejezetten jó transzfert, köztük a fentebb említett szlovén támadó középpályást.

Az NB I egyik legjobb előkészítője

Pozeg Vancas ugyanis számai a liga legveszélyesebb támadójátékainak egyikét produkálja. Az xG- és az xA-modell alapján egybevetve 17,5 várható gólt és gólpasszt termelt, aminél csak Varga Barnabás (17,61) jelentett nagyobb veszélyt az ellenfelek kapujára. Mindezek kihasználásával már neki és általa kiszolgált társainak is akad gondja, így „csak” 14 kanadai pontnál jár.

Mivel Pozeg Vancas a csatár mögötti sorban futballozik, kezdjük az előkészítő mutatóival, amely posztja lévén elsődleges értékmérője. A szlovén játékos 8,11 xG-nyi gólhelyzetet teremtett társainak, amit csak a ferencvárosi Abu Fani (8,41) tudott felülmúlni. Igaz, az izraeli az NB I eddigi asszisztkirálya idén 10 gólpasszával, míg Vancasnak csak 7 van. Ez ugyanakkor inkább az általuk kreált helyzeteket befejező játékosok közötti különbséget jelenti. Bár a pontrúgók esetében – amilyen Vancas is – ez a szám a szögletek és oldalszabadrúgások miatt felfelé kozmetikázza önmagát, a liga második legjobb teljesítményét nemigen kell magyarázni.

A helyzet kihasználása ekkora kalaplengetést már nem érdemel, 9,4-es xG-re (6. legtöbb a ligában) hét gólt szerzett. Tovább rontja ennek megítélését, ha számba vesszük, hogy ebben a négyből négy értékesített tizenegyese is benne van. A hibátlan büntetőzés persze dicséretes, ugyanakkor mivel az xG-modellek jellemzően 0,75 körüli értéket rendelnek egy tizihez, így ez a négy eset nagyjából 1 gólnyi felülteljesítést jelent. Következésképpen, ha csak az akcióból leadott lövéseit nézzük, így már nem kettőnél, hanem háromnál is több találat maradt a lábában.

Pozeg Vancas játszatása ezzel együtt masszívan pluszos biznisz a Diósgyőr számára. Ezt bizonyítja az a két szikár tény, hogy a csapat feljutóként – bőven teljesítve célkitűzését – a 7, helyen áll, valamint hogy a szlovén az eddigi 30 bajnokiból csak egyet mulasztott. A többin egyébként 2450 játékperce van, ami a 27. legtöbb a bajnokságban.

Ennek oka a középpályás sokoldalúsága, a bal szél mellett ugyanis a pálya hosszanti tengelyében is jó játékra képes. Mivel otthonosan érzi magát mindkét pozícióban, így kulcseleme volt korábban Kuznyecov sok helycserével járó pozíciós játékában, és ugyanúgy boldogul Vladimir Radenkovics rendszerében is.

Pozeg Vancas xT(várható veszély)-hőtérképe pontrúgások nélkül a Kuznyecov Szergej keze alatti 16 bajnokin

 

Ugyanez Vladimir Radenkovics 10 NB I-es mérkőzésén

Kulcsember csapatában, a legjobbak közt a ligában

Pozeg Vancas mindemellett meccsenként 4,11 passzt ad a támadóharmadba 61,6%-os hatékonysággal. Előbbi nem különösebben sok, de nem elhanyagolható, hogy sokszor ő maga helyezkedik az ellenfél védekezőharmadában, így nyilvánvalóan nem tud oda passzolni. A büntetőterületen belülre átlagosan 2,79 labdát ad 53,9%-os hatásfokkal, ami nem elit, de jó teljesítmény.

A liga élmezőnyébe tartozik viszont a deep completion elnevezésű statisztikában. Ez minden olyan, az ellenfél kapujának 20 méteres körzetébe irányuló átadást jelent, amely nem beadás. Ebben Pozeg Vancas a negyedik legjobb a ligában (2,13/90 perc). A Fradi szélsői, Marquinhos (3,05) és Adama Traoré (2,32) mellett csapattársa, Elton Acolatse (2,24) előzi.

Noha Vancas mutatói között van olyan (pl. helyzetkihasználás), amelyen lenne hova javítani, nem szabad elfeledni, hogy ezek egy feljutó csapat játékosától, a bajnokság legjobbjaival összehasonlítva számítanak kritizálhatónak. A szlovén támadó középpályás egyértelműen csapata támadójátékának kulcsembere, és szerepkörében a bajnokság szűk elitjének ajtaján kopogtat.

Bár utóbbi természetesen nem mondható el a DVTK tavaly nyári érkezőinek mindegyikéről, Pozeg Vancas az egyik, ha nem a leginkább ablakba való példa közülük. A mellékelt ábra és a tabella ugyanakkor beszédes, úgyhogy térjünk vissza arra, hogy mit is üzen a Diósgyőr jelenlegi szezonja a mindenkori feljutóknak. Legfőképpen azt, hogy nem a „szedett-vedett külföldiek” című átigazolási politika kódolja magában a kudarcot. Hanem az, ha az ennek mentén elvégzett munkából hiányzik a minőség, és egy klub rossz helyről és/vagy rossz játékosokat szed és vesz.

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC