Négy idegenbeli bajnokiból négyszer kapott ki a Videoton, Pető Tamás szerint azonban Nagykanizsán ismét jóval több volt csapatában.
A DVTK Feczkó Tamással a bajnokságban is győzött, a Gyirmót vezetőedzője azonban két játékvezetői ítéletet is számonkért.
A Gyirmót edzője szerint a diósgyőri elvárások komoly terhet is jelenthetnek a hazai csapat számára.
Feczkó Tamás a Gyirmót elleni bajnoki előtt a DVTK kapushelyzetéről és Gróf Dávidról is beszélt.
Három különböző időpontban pótolják azt a három mérkőzést, amelyet a labdarúgó NB II második fordulójából halasztottak el.
Szatmári Csaba szerint valami megváltozott a DVTK öltözőjében Feczkó Tamás érkezése óta.
Kiss Bálint az élvonalban és az NB III.-ban is fontos játékperceket kap.
Az MLSZ több NB II-es találkozót is érintő változásokról döntött.
Tamás Gábor stabilizálná a DVTK-t, és Feczkó jövőjéről is beszélt.
A borsodi klub két korosztályos válogatott labdarúgójával, Szemes Leventével és Váradi Somával is profi szerződést kötött – olvasható a klubhonlapon.
A Videoton FC Fehérvár 2–1-re legyőzte a DVTK-t, a bajnoki után pedig ütésváltás történt a stadion környékén.
Új információk érkeztek a Videoton–DVTK mérkőzés után történt összecsapásról.
Feczkó Tamás pontosan látja, mi hiányzik most a Diósgyőrből, és azt is, hogyan változtatna rajta.
Az átigazolási hajrában három játékos érkezett Nagykanizsára, egy futballista pedig távozott.
A rendőrök gázspray-vel vetettek véget a két tábor rövid összecsapásának a Sóstói stadionnál.
Három vereség után újra győzött a Videoton, amely hátrányból fordítva nyerte meg a DVTK elleni bajnoki mérkőzést.
A diósgyőri klub kedden kora délután sajtótájékoztatón mutatja be új vezetőedzőjét, Feczkó Tamást