Több poszton is új, fiatal játékosokat igazolt a fővárosi együttes, amely láthatóan komolyan veszi az idény előtti keretfrissítést.
A Szentlőrincről visszatérő középpályás hosszabbított, a klub pedig egyértelmű üzenetet küldött a jövőre nézve.
A legutóbbi idényben nyolcszor kezdőként, tizenhatszor pedig csereként segítette a Kazincbarcikát.
A Tiszakécske két román csapattal játszott az elmúlt napokban.
A 2024-25-ös idényben szintén a másodosztályban szerepelt kölcsönben.
Szentlőrincen nagy jövés-menés van.
Nagy Gergő legutóbb Szlovákiában futballozott.
Myke Bouard Ramos már a negyedik olyan játékos lehet, akit a Kazincbarcikától szerez meg az NB II-es csapat.
A győztes gól előtti mozdulatban minden benne volt, amit egy rutinos csatártól várni lehet.
Tudvalevő, hogy jelenlegi klubja már nem számol a jövőben a kispestiek kiszemeltjével.
A Szeged eközben a Ferencváros támadójával erősítette meg keretét.
Jelena Richárd ismét Kozármislenyben fog futballozni.
Hét játékostól válnak meg.
Rutinos, 121 NB I-es meccsel rendelkező, a Vidivel 2015-ben bajnoki címet ünnepelt védővel erősítettek.
Sose volt egyszerű útja, de mindig piros-kék mezben akarta bejárni.
A vezetőedző szerint az eredményeknél is fontosabb, hogy milyen arcát mutatta a csapat az elmúlt napokban.
Szombaton két sikeres felkészülési meccsen maradt érintetlen a kapu, a fehérváriak pedig mentálisan is kiemelkedően teljesítettek.
A szombat délelőtti Vasas–Szpari edzőmeccsen négy gól született, de mindkét edző számára a hosszabb folyamat volt a fontos – nem az eredmény.