Méghozzá az osztályzatok alapján.
Hivatalos bejelentés.
Megvan az utódja is.
Az is megvan, érkezett-e hivatalos ajánlat.
Nem lehet kiszállni a körforgásból.
Ráadásul a meccsen is remekeltek.
Nyugodjon békében!
Többen sérüléssel bajlódnak.
Mellette több játékost is köszöntöttek.
Két klub érdeklődéséről ír a helyi média.
Címlapra került az olasz lapnál a Loki játékosa.
Skribek Alen számára nem lenne ismeretlen a zalaegerszegi közeg.
A sérülése mellett arról is beszélt, hogy miben fejlődött Németországban.
Egy másik hátvéd sorsa még bizonytalan.
Nemrég ünnepelte a születésnapját.
Zágrábba teheti át a székhelyét a középpályás.
Állítólag két szigetországi klub érdeklődését is felkelthette.
A szurkolói oldal foglalkozott Ikoba helyzetével.