Jó hangulat volt az öltözőben.
Török csapat szerződtetné a csatárt.
Csereként lépett pályára a magyar futballista.
Egyik csapatnak sem sikerült jól a rajt.
Tavasszal támadta meg a játékvezetőt.
Így látta a meccset a két vezetőedző.
Újpest FC-Fehérvár FC 2-1
Kuznyecov Szergej csapata a otthon kapott ki a Puskás Akadémiától
A Debrecen kulcsembere még az Alaskert elleni Ekl-selejtezőn szenvedett részleges bokaszalag-szakadást.
Új helyettese lett a magyar válogatott védőnek.
A Debrecen kétszeres válogatott játékosát Örményországban már az első félidőben le kellett cserélni.
Az MTK-Paks mérkőzéssel indult az OTP Bank Liga szezonja.
Sem a Budafokról érkező, sem a nyáron hosszabbító támadó nem került a kezdőbe.
A támadó tavasszal Finnországban játszott kölcsönben.
A válogatott támadó a szurkolótáborban is bízik.
Másfél évet töltött Magyarországon, de nem alkotott maradandót.
Dr. Bajúsz Endre a diósgyőriek honlapjának nyilatkozott a pénteken rajtoló NB I-es idényről.
Az amerikai szakember sajtóinformációk szerint már Budapesten tartózkodik.