Két fiatal támadó is próbajátékon vesz részt Diósgyőrben, miközben újabb távozók kerülhetnek közel a klub elhagyásához.
Egy hétig a cseh élvonal egyik legerősebb klubjánál edzhetett a Haladás FC középpályása, Krán Attila.
Tudja, ki volt az utolsó NB I-es játékos Benbuali előtt, aki világbajnokságon is gólt szerzett?
Megkezdte a felkészülést a Gyirmót FC Győr, amely jelentősen átalakuló kerettel vág neki a 2026–2027-es NB II-es idénynek.
Közös megegyezéssel szerződést bontott a Diósgyőri VTK és Alexander Vallejo, aki a klub kiesése után távozik Miskolcról.
Nadir Benbuali csereként beállva gólt szerzett Jordánia ellen, és kulcsszerepet játszott Algéria továbbjutás felé tett nagy lépésében.
A legfrissebb hírek szerint maradhat a Ferencvárosnál a BL-győztes középpályás.
Az új tréner már edzést is vezetett a zalaegerszegi futballistáknak, ám a klub egyelőre hivatalosan még nem jelentette be őt.
Sajtóhírek szerint az Eger SE-ben folytathatja pályafutását a korábbi magyar válogatott középpályás, Cseri Tamás.
Gabala úgy fogalmazott, rajta kívül álló okból kényszerült meghozni a döntést.
Hat edzőmérkőzést játszik a felkészülési szezonban a Planet Home Majosi SE együttese.
A rutinos hálóőr több mint 200 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött érkezik a IV. kerületbe.
A Kozármisleny csapatától érkezik, ahol az elmúlt öt évben meghatározó szerepet töltött be.
Az elmúlt időszakban többször is sérüléssel bajlódott, ám ezek ellenére is számolnak vele a Fradinál.
A klub szerette volna megtartani őt, de a felek végül nem jutottak megállapodásra a hosszabbításról.
Hofmann eddig 23 bajnoki mérkőzésen szerepelt a DVSC-ben, és nemcsak a védekezésben volt hasznos.
Hétfőn este már hivatalosan be is mutatta őt a klub.
Pedig korábban úgy nyilatkozott, addig marad Kaposváron, amíg fel nem juttatja a csapatot a másodosztályba.