Andoni Iraola a nyári tervekről beszélt, és a két magyar játékos helyzetéről is fontos részleteket árult el.
A győriek felszabadultan futballoztak Luxemburgban, és a BL-kudarc után végre kiszolgálták szurkolóikat.
A Tiszakécske három új játékossal erősítette meg keretét a következő idényre.
A Szpari vezetői a bajnoki rajt előtt a célokról, a keretről és egy lehetséges távozóról is beszéltek.
Szendrei Ákos neve egyelőre nem szerepel a Pjunyik elleni párharcra leadott listán.
A Videoton középpályáján újabb erősítés érkezett: Kovács Dominik ismét piros-kék mezben futballozik.
Kovács Bendegúz előtt komoly lehetőség áll, az AZ Alkmaar hosszú távon is megtartaná a magyar csatárt.
Értesülések szerint az Újpest hamarosan bejelenti a 22 éves osztrák balhátvéd, Tizian Scharmer szerződtetését.
A Paks két csapatkapitánya is megszólalt a görögök elleni kupamérkőzés előtt.
A klub stabil háttérrel és megerősített kerettel vág neki az új idénynek, a feljutás a cél.
A győriek Luxemburgban bizonyíthatják, hogy az izlandi kisiklás valóban csak botlás volt.
A zuglói klub az edzőmérkőzés után jelentette be Dénes Adrián szerződtetését.
A Sepsi akadémiája eddig évente több mint kétmillió euró magyar támogatást kapott, miközben az első csapat fenntartása további 3-4 millió euróba kerül.
Eddig 54 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, ezeken tíz gólt és négy gólpassz jegyzett.
Pécsi Ármin nem utazik a Liverpool amerikai túrájára, mert közel áll ahhoz, hogy kölcsönbe az osztrák Hartberghez kerüljön.
A Vörösök új kapusedzője korábban a Videotonnál is dolgozott, most pedig Pécsi Ármin fejlődését is segítheti Angliában.
A Konferencialiga-selejtezőjében az ETO észak-macedón vagy lett, a DVSC ukrán vagy dán, a Paks pedig szlovák vagy bolgár ellenféllel csaphat össze.
A vasárnapi felkészülési mérkőzésen pályára is lépett a Kazincbarcika színeiben.