Jacob Neestrup a Paks elleni visszavágó előtt arról beszélt, hogy csapatának még időre van szüksége az új filozófia teljes elsajátításához.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta Tímár Krisztiánt, a Kecskeméti TE vezetőedzőjét.
Bár az első mérkőzést 2–1-re elveszítette hazai pályán, a Twente vezetőedzője, John van den Brom bízik abban, hogy csapata javítani tud a Groupama Arénában.
A Paks vezetőedzője hangsúlyozta, csapata nem feltett kézzel lép majd pályára a Panathinaikosz elleni második mérkőzésen.
A mexikói vezetőedző az Atert Bissen elleni Konferencia-liga-visszavágó előtt arról beszélt, hogy csapata túl sokszor bonyolítja túl a játékot.
A Debreceni VSC csütörtökön Jerevánban lép pályára az UEFA-konferencialiga selejtezőjének második körös visszavágóján.
Hiába nyerte meg 2–1-re az első mérkőzést a Ferencváros, Borbély Balázs szerint továbbra sem dőlt el az FC Twente elleni második selejtezőkörös párharc.
Fontos szurkolói információkat közölt a Kispest-Honvéd az idény első hazai bajnokija előtt.
Munkácson született, Azerbajdzsánt képviselte, most pedig újra Magyarországon folytatja különleges karrierjét a 19-szeres válogatott futballista.
Remekül kezdte az NB I-es idényt Kerezsi Zalán, aki két góllal vezette győzelemre az MTK Budapestet a ZTE ellen.
Újabb szurkolók előtt nyílt meg a lehetőség, hogy a helyszínen lássák az FTC és a Real Madrid augusztus 8-i felkészülési mérkőzését.
A Bild szerint az 1. FC Nürnberg vezetőedzője, Miroslav Klose már úgy készül a szezonra, mintha Tóth Rajmund végül nem csatlakozna a csapathoz.
Mozgalmas nyáron van túl Kerkez Milos: Arne Slot menesztése meglepte, de örül annak, hogy ismét együtt dolgozhat Andoni Iraolával.
A Vasas II. vezetett Szegeden, de Rádai újabb bombája megakadályozta a vendéggyőzelmet.
Győrben nem tudott alapemberré válni, a következő idényben új csapatban kaphat több lehetőséget.
Szabó Melissza három élvonalbeli idény után Győrben folytatja pályafutását.
Az ETO Vasas elleni kezdője első látásra komoly kérdéseket vetett fel az új magyarszabály miatt.
Marko Szavics az Ajax otthonában mutatkozik be a Szűcs Kornélt is foglalkoztató csapat élén.