A győriek Kocsán Petrával tovább menetelnek.
Dárdai Márton a hollandok elleni meccsen szenvedett izomsérülést.
A Váccal és a Ferencvárossal bajnok edző szerint vízválasztó lesz a bosnyák-magyar meccs.
Régen látott játékosok is megszólaltak.
Hengereltünk a második félidőben.
Többek között városi rangadót is rendeznek.
Kétszer már az első helyezett is megszenvedett.
Nem nehéz kitalálni, hová vezetett az útja.
A bosnyákok elleni meccsről is elmondta a véleményét.
Itthon és Izraelben is gyűjtött be bajnoki címeket.
Értékelések a csoportelső győzelme után.
"Körülnéztem, és éreztem, hogy a legjobb helyen vagyok."
Nem volt gyenge láncszeme Marco Rossi csapatának.
Bognár György csapatában többen sérüléssel bajlódnak.
A csapat jelenleg az utolsó előtti helyen áll.
Az ETO nem bírt a Dunaszerdahellyel.
A közösségi médiában is aktívak voltak a magyar válogatott játékosai.
Hétfőn ismét pályára lép nemzeti együttesünk.