Jó délutánt zártak az edzőtáborozó magyar csapatok.
A korábbi ír kapitány öröme nem felhőtlen Keane új állomáshelyét illetően.
Azt egyelőre nem jelentette be, hol folytatja.
Sajtóhírek szerint francia-haiti játékosról tárgyal a Fradi, miközben egy MLS-csapat kiszáltt a zöld-fehérek korábbi játékosáért zajló versenyből.
Az umagi edzőtáborban játszotta első 2025-ös mérkőzését a Vidi.
A válogatott bekk végül Belgiumban kötött ki.
A Játékvezetői Bizottság elnöke, Hanacsek Attila szerint javul a magyar bírók teljesítménye.
A sértett feljelentette az elkövetőt.
Két török klub is mozgásba lendült miatta.
Hivatalos bejelentés.
Látható lesz az Eintracht Frankfurt mérkőzése is a televízióban.
Többen kidőltek a Vasas keretéből sérülés vagy betegség miatt.
Volt, amitől joggal tartott a kezdés előtt.
Bognár György értékelte a látottakat.
Nem volt jó napja a magyar válogatott kapus csapatának.
Továbbra sem unatkoznak a Loki vezetői.
Nem akármelyik médium foglalkozott a sorsával.
Máté elmondta, hogy tárgyalt a Diósgyőrrel is, mielőtt aláírt volna a Debrecenhez.