A támadó két részletben, összesen közel három évet játszott Újpesten, 96 mérkőzésen 33 gólt és 20 gólpasszt jegyzett.
Adama Traoré szerződése nyáron jár le.
Az NB I-ben 3 gólt szerzett.
A hazaiak sportigazgató-vezetőedzője szerint csak egy csapat volt a pályán.
Nem vált valósággá Révész Attila jóslata.
Az is kiderült, hogy a korábbi szövetségi kapitány milyen posztot töltene be a Hertha csapatánál.
A középpályás a csapatkapitánya az élen telelő együttesnek.
Patinás klubban folytatja a karrierjét a kapus.
Egészen más arcát mutatta a Puskás Akadémia, mint a Fehérvár ellen.
Magyarázatot adtak arra a vendégek, hogy miért hagyták el a pályát.
Továbbra is hatalmas nagy bajban vannak.
A mieink első ellenfele Fehéroroszország lesz.
A szezont NB III-as gárdában kezdte a fiatal labdarúgó.
A Győr-Újpest mérkőzés zárt az élen.
A szurkolók tették fel a nagy kérdést.
A DVSC középpályása egy ideig nem léphet pályára.
Kiemelt rangadóval fejeződik be 2025 elsp fordulója.
Nagy Zsolt a fehérvári vereségre is kitért.