Mindkét vezetőedző továbbjutást vár a szombati DVTK-Vidi kupameccsen.
A Sopron lett az első csapat, amely biztosította helyét a Magyar Kupa legjobb 32 együttese között.
A Liverpool a Fulham ellen folytatná jó sorozatát, vasárnap pedig manchesteri rangadót is rendeznek.
A 30-szoros válogatott játékos szerint előbb korábbi formáját kell visszanyernie az újabb meghívóhoz.
Tamás Gábor stabilizálná a DVTK-t, és Feczkó jövőjéről is beszélt.
Egy hét után került a mélyvízbe, vasárnap pedig már a kupában vár új feladat az Újpestre.
A Loki öt forduló óta veretlen, mégis csak két győzelmet szerzett hét bajnoki mérkőzésen.
A 45 éves korábbi gólkirály is készül a szombati kupamérkőzésre.
A DEAC tisztában van az erőviszonyokkal, de Kondás Elemér csapata nem mond le előre a Fradi elleni bravúr esélyéről.
Willi Orbán szerint a Leipzigből intenzitás, érettség és határozottság hiányzott a Como ellen.
Hajnal Tamás a keretszűkítésről, Borbély Balázsról és a Fradiváros-ügyről is beszélt.
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Nyíregyháza Spartacus FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést bontott Bright Edomwonyival.
A címvédő Ferencváros Debrecenben kezdi meg kupaszereplését, de több élvonalbeli csapatra is veszélyesnek ígérkező ellenfél vár a 32 közé jutásért.
A Bournemouth magyar válogatott középpályása több neves európai jelölt közül választotta ki új képviselőjét.
Marco Rossi értékelte a kerettagok nyári klubváltásait, de azokról sem feledkezett meg, akik ismét kopogtathatnak a válogatott ajtaján.
A magyar kapus a vereség ellenére is nagyot védett Dortmundban, teljesítményével pedig komoly döntés elé állította vezetőedzőjét.
A borsodi klub két korosztályos válogatott labdarúgójával, Szemes Leventével és Váradi Somával is profi szerződést kötött – olvasható a klubhonlapon.
Javul Magyarország helyzete az UEFA-rangsorban: a 2027–2028-as idényben a bajnoknak már nem kell pályára lépnie a BL-selejtező első körében.