Maradhat Szerbiában Blagojevics.
A döntő után szögre akasztja a cipőjét.
A menedzsere nyilatkozott.
37 éve vártak erre a drukkerek.
Szintet lép a tréner.
A 24 éves labdarúgó ebben az idényben 33 bajnokin szerepelt.
Lehet alapja a pletykának.
Az M4 Sport online felületén, majd a televízióban is lehet követni a mérkőzést.
"Szükség lesz a szurkolókra, újoncként viszont irreális cél lenne a Ferencváros legyőzése".
Sajtóhírek szerint Erős Gábor Pintér Attila utódja lesz a Vasasnál.
Akár idei BL-főtáblás csapattal is szembe kerülhetnek.
A magyar válogatott védő végigjátszotta a hét gólt hozó találkozót.
Elmondása szerint nagyon várja már az új idényt.
Szerinte, ha most megkérdeznék a tizenegy másik klubvezetőt, tizenegy alighanem őket mondaná első számú kiesőjelöltnek.
Mindkét labdarúgó a nyolcadik élvonalbeli elsőségét ünnepelhette.
A nyári játékosmozgásról is szót ejtettek a klubnál - több magyar labdarúgó keresett lett.
Gerliczki Máté korábban a Kisvárda U19-es csapatát, az NB III-as tartalékcsapatot és megbízott vezetőedzőként az első csapatot is irányította már.
Hivatalos bejelentést tettek a barcikaiak.