Makra Zsolt az utánpótlást vezette Szegeden.
Tajti Bence és Bozsoki Imre nyilatkozott a vb-n elért második hely után.
A szakember számos klubnál, köztük a Románál Paulo Fonseca segítőjeként dolgozott.
Másodmagával jelentették be új klubjánál.
Korábban több helyről is volt érdeklődés iránta.
A Szoboszlai Dominikot is képviselő EM Sports Ausztriában játszó légióssal "erősített".
Kuttor Attila ismerős arccal dolgozhat majd együtt az újoncnál
2018 februárja óta 207 meccsen szerepelt a liláknál.
A szerb másodosztályba szerződik a Honvéd egykori gólkirálya.
Hamarosan be is jelenthetik a magyar válogatott védő érkezését.
A következő idényt is Tóth Mihállyal kezdi meg a Dabas.
1965-ben a Juventus legyőzésével nyert VVK-t a Fradi.
Horváth Ferenc szívesen elvállalta volna a feladatot.
Egy kérdés végére pont került Székesfehérváron.
Egy-egy távozót és érkezőt már hivatalosan is bejelentettek, de mindkét fronton szó van újabb nevekről.
A DVTK játékosa két évre ír alá Nyíregyházán.
Thaiföldön belül váltott klubot.
A magyar bajnok lehetőségei első ránézésre nem túl jók, de nem is rosszak.