A közeli erdőtűz miatt vörös az ég a pálya fölött.
A polgármester egymásra épülő beruházásokról, a tulajdonos megvalósuló álomról beszélt.
Kölcsönben érkezne a Hungária körútra.
A megye I-ből igazol feljebb.
Nagy jövés-menés Kazincbarcikán, új arc a zöld-fehéreknél, növekvő érdeklődés Nikitscher körül.
Az NB1.hu úgy tudja, az angyalföldiek két fiatal játékosukat is kölcsönadják.
A Paks labdarúgója Instagram-oldalán jelentette be az örömhírt.
A 31-szeres válogatott Varga József már otthon készül az új bajnoki idényre.
Szandro Perkovics optimistán tekint a Ferencváros elleni visszavágóra.
A magyar kapusnak állítólag több kérője is van.
Helyi kötődésű szakembert neveztek ki.
Interjú Czakó Milánnal, a Düsseldorf 19 esztendős hálóőrével.
A Fradi edzője a szurkolók miatt is várja a visszavágót.
Az egyik új szerzeménynek dolgoznia kell az erőnlétén.
Keane nem tévedett a sajtótájékoztatón.
Az NB I-ben csupán négy meccsen szerepelhetett a játékos.
Úgy fest, a rangadóra se mennek ki.
Az előző idényben a harmadosztályban védett.