Hangya Szilveszter tavaszi nyilatkozata után tovább mélyült az ellentét a felek között.
A Ferencváros vezetőedzője szerint az ötmagyaros szabály miatt lesznek csalódott játékosok.
A német együttes tengerentúli edzőtáborában még két felkészülési meccset játszik.
Megjött az idény első fegyelmi határozata.
A kommentátor ellen a DVTK korábbi sportigazgatója, Horváth Csenger tett panaszt a csatornánál.
Számára váratlanul kellett távoznia a tavalyi szezon felénél, de a táborral úgy tűnik, felhőtlen maradt a viszonya.
A dresszek 100%-ban újrahasznosított anyagokból készülnek. Emellett vizuális elemek terén is vannak újdonságok.
Lőrincz Ábel újra francia csapatnál dolgozhat.
A DVSC már pontot szerzett az idény első meccsén, de a héten még fontos fejlemény jöhet az átigazolási piacon.
A Videoton-Honvéd mérkőzés után értékeltek a vezetőedzők.
Két nagy múltú klub találkozott egymással a másodosztály első körében.
A Paksi FC támadója egyelőre nem tudja, hol végezhetnek majd az idény végén.
Csatári Gergő új klub után nézhet.
Teljesen felépült sérüléséből.
AZ MLSZ Versenybizottsága nyilvánosságra hozta a harmadik kör kezdési időpontjait.
Sajtóhírek szerint ügyvezetői pozíciót fog betölteni a ZTE-nél.
2025 februárjában érkezett először Székesfehérvárra.
A Pancho Arénában voltak a legkevesebben.