Az egyik legnagyobb ugrást a nemzeti együttesünk produkálta.
Csak ezen a meccsen viselik a mezt a lila-fehérek.
Jól kezdte az idényt a labdarúgó.
Tagja volt az UEFA-Kupa-döntős csapatnak.
Hamar nehéz helyzetbe került a Fradi.
Nem ismeretlen neki a közeg.
Felkészülési meccsek szerepelnek a mieink programjában.
A megyei portálnak a hazai csapat korábbi játékosa felelevenítette a drámai részleteket.
Kerek születésnapot ünnepel a 2000-es évek egyik legjobb magyar játékvezetője.
Görögországban bizonyíthatnak az együttesek.
Mindkét válogatottnál nő a nyomás, a sajtó már a kapitányokat faggatja.
Jelenleg 48-szoros válogatott középpályás ül a kispadon.
Eddig négyszer talált be az NB I-ben ebben az idényben.
Egy újpesti oldal számolt be az esetről.
Az egyik labdarúgónak nagyon sok meccset kell kihagynia.
Feszült, izgalmas meccs után értékeltük, ki mennyit tett hozzá a bravúros pontszerzéshez.
Megműtötték a védőt.
NB I-es tapasztalattal rendelkező játékosai is vannak a klubnak.