A csapatkapitány a négymérkőzéses sorozat lezárása után fogalmazta meg gondolatait.
A 45 éves magyar szakember komoly nemzetközi tapasztalattal érkezik új állomáshelyére.
Maldera szerint Ukrajna játékából a döntő pillanatokban a tapasztalat hiányzott.
A másodosztály 8. helyén álló Kazincbarcika hivatalos oldalán jelentette be a szerződtetését.
A csoportelsőség az A divízióba jutást és az Eb-pótselejtező szempontjából is fontos lépést jelentene.
A kiesésre gyakorlatilag már semmi esély nincs. Könnyen lehet, hogy a csoportelsőségről dönt majd a november 17-i magyar-északír mérkőzés.
Nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét Észak-Írország, így két fordulóval a vége előtt teljesen nyílt maradt a harc a csoportelsőségért.
Marco Rossi nem szépítette a Nagyszombatban látottakat: örült a három pontnak, de szerinte a magyar válogatott ezúttal nem érdemelte meg teljesen a győzelmet.
Tóth Milán első válogatott gólját szerezte Ukrajna ellen, a lefújás után pedig elárulta, hogyan élte meg a számára szinte hihetetlen napokat.
Csinger Márk a 85. percben lőtte a magyar válogatott győztes gólját Ukrajna ellen, majd elárulta, mi járt a fejében az akció közben.
Tóth Milán és Csinger Márk egyaránt az első gólját szerezte a magyar labdarúgó-válogatottban, Marco Rossi együttese elvitte a három pontot Nagyszombatból.
A magyar U18-as válogatott sokáig meccsben volt Olaszország ellen, de két pontrúgás és egy hajrában kapott gól eldöntötte a találkozót.
A magyar válogatott ezúttal nem a megszokott piros szerelésében lép pályára, Marco Rossi együttese fontos meccsre készül Nagyszombatban.
A magyar jogászválogatott ismét a világ tetejére ért: Salouban megvédte világbajnoki címét, és három egyéni díjat is elhozott.
A Kisvárda fontos információkat közölt a szombati Vasas elleni bajnoki előtt.
A rendőrség fontos tudnivalókat közölt a Groupama Arénába utazó DVSC-szurkolókkal.
Lehoczki Bendegúz és Németh Antal is az U21-es válogatott utolsó Eb-selejtezője előtt nyilatkozott.