Márciusban pótolják majd a bajnokit.
Korábbi NB I-es gólkirályt is igazoltak a hatvaniak.
Közleményt adtak ki az ultrák.
Külföldön folytatja majd a karrierjét a játékos.
Utánpótlás-válogatott játékosok érkeztek az éllovashoz.
Három élcsapat azonos ponttal várja a tavaszi rajtot, szoros verseny ígérkezik.
Van Dijk kapitányi jövőt jósol a magyar középpályásnak az angol élvonalban
Elszakadt a cérna a labdarúgónál.
Queyrell Tchicamboud 11 gól után új kihívás elé néz Zalában az NB I-ben.
Legutóbb Szombathelyen játszott.
A Sigma Olomouc 1-1-es döntetlent játszott a Lausanne-Sporttal, a meccs után Tomáš Janotka nyilatkozott.
A bolgárok második gólszerzője pedig elmondta, mitől érzi ennyire a hosszú felsőt az FTC ellen.
Razgradban 2–1-re nyert a Ludogorec a Ferencváros ellen, a párharc első meccse után a főszereplők értékeltek.
Ludogorec–Ferencváros 2–1 Razgradban, nyitott maradt a párharc az odavágón
Baráth Péter gólpasszt adott.
A szlovénok elleni mérkőzésen kevesebb szurkoló lehet jelen.
Magyar, elefántcsontparti és szerb futballisták az NB III-as csapatban.
Sallói Dániel bajnokságon belül váltott csapatot.