Már hétfőn feljuthat a Vasas az NB I-be, a klubvezetők különleges meglepetéssel készülnek.
A DVTK a szakadék szélén táncol, miközben a Nyíregyháza és az MTK a túlélésért küzd a 30. fordulóban.
A két klub kooperációs szerződést kötött egymással.
Eb-selejtező vár a nemzeti együttesünkre.
A középpályás értéke 900 ezer euró lehet.
Marad az utánpótlás-válogatott védő.
Legutóbb Törökországban futballozott a játékos.
Nagy vitát generáló jelenetet hozott az őszi bajnoki.
A támadó értékét 150 ezer euróra becsülik.
Marko Nikolics: a 3–1-es AEK-siker kevés volt a Rayo Vallecano ellen.
Az MLSZ tendert ír ki a közvetítési jogokra.
Nem lesz ismeretlen neki ez a sportág.
Egyik magyar csapata sem jutott tovább.
Több magyar klub is felfigyelt a korosztályos válogatott összetartására is meghívott játékos teljesítményére.
A Fegyelmi Bizottság figyelme nem kerülte el a már elsőosztályú csapatokat sem.
Eközben a csapat is nehéz helyzetből várja az idény utolsó négy bajnokiját.
A 26 éves játékos klubja győzelmének köszönhetően osztályozót érő helyen áll.
Két különböző bajnokságban már küzdöttek együtt a sikerért.