Fontosabb sportesemény is lesz a diósgyőri sportéletben, mint a labdarúgók győri találkozója.
Hornyák Zsolt kiemelte, most a játékosai is kérhetnek tőle valamit, „teli tankot, sört, bármit”.
A Honvéd görög ellenfelet győzött le.
A Puskás Akadémia idegenben verte a Zalaegerszeget.
A hajrában jött a győztes gól.
Lábadozik a DVSC magyar válogatott csatára.
Balogh Botond még márciusban sérült meg.
A kiesés elől menekülő Spezia még kapaszkodhat az utolsó szalmaszálba.
Pest megye és Baranya megye válogatottja jutott a döntőbe.
Először lett története során azeri bajnok a Sabah.
A Tiszakécske így négy pontra került a kiesőzónától.
Dárdai Márton nyáron szintet léphet.
A Liverpool vezetőedzője néha azt hiszi, hogy Mohamed Szalah is magyar.
A sajtóhír szerint nem fogadta el a Slavia Praha az ajánlatot.
Még van esély jegyhez jutni.
Bernd Storck Bangladesben dolgozhat.
A hétvégi meccs után kellett meghozni ezt a döntést.
A felcsútiak bennmaradásért küzdő csapatot győztek le.