Új fejezet kezdődhet a tréner karrierjében.
A támadó jelenleg orosz klubnál szerepel kölcsönben.
A következő idényben még a Sport TV-n is lehet követni az eseményeket.
A játékost egy ideje már figyelik az újpestiek.
A végső döntésre még várni kell.
Kupadöntős ellenfele csapatkapitányával erősíthet az FTC.
Pécsi Ármin előzetesen nem sejtette, hogy a szövetségi kapitány számít rá.
Egy év után klubot válthat a 35 éves játékos.
Klubja a kiesés után több játékosától is megszabadulna.
25 ezer és ötezer forint névértéű emlékérmét bocsát ki a jegybank.
Két felkészülési meccs is vár a mieinkre.
Pécsi Ármin és Kovács Bendegúz is ott lesz az összetartáson.
Tavalyi BL-klubnál merült fel a szakember neve.
Sajtóhírek szerint NB-s csapatnál dolgozó szakember lehet a megoldás.
Német és spanyol játékvezetői gárda működik majd közre.
Törökországba utazik a nemzeti együttesünk.
Egy szurkolói oldal osztott meg információkat.
18 és 40 éves játékos is kerettag lett.