Olekszandr Zubkov az AEK Athénhoz szerződött, ahol a korábbi ferencvárosi támadóval, Varga Barnabással szerepelhet egy csapatban.
A Ferencváros bejelentette Gróf Dávid és Stefan Gartenmann távozását. Mindketten bajnoki és kupasikerek részesei voltak.
A lengyel élvonalból érkezik a DVSC új vezetőedzője, Gert Remmel már összeállt szakmai stábbal kezdheti meg a munkát.
A DVSC korábbi sikeredzője ismét a DEAC kispadjára ült le, és nem titkolja, feljutást szeretne elérni.
Sajtóhírek szerint Szendrei Norbert és Vas Gábor is a Ferencváros nyári célpontjai között szerepelhet.
Saját nevelésű játékosát szerződtette vissza az MTK, Hinora Kristóf a Pakstól tért haza a kék-fehérekhez.
Babó Levente veszi át a Puskás Akadémia NB I-es csapatát, 1+1 éves szerződést kötött a klubbal.
Teljessé vált a magyar válogatott kerete, Pécsi Ármin és Gruber Zsombor is megszólalt Telkiben.
Szoboszlai Dominik a családról, a Liverpoolról, a céljairól és sokat vitatott öltözködéséről is beszélt.
Elégedettek voltak a teljesítményével.
Plusz két évre írt alá.
Izraeli csapat jép pályára Miskolcon.
Hét év után megy a vezetőedző.
Az elnök és a sportigazgató is kommentálta az új szakember érkezését.
Öt mérkőzést vívnak a lilák, ebből kettőt az ausztriai edzőtáborban.
Rajtuk kívül további tizenkét játékosnak köszönték meg a munkát.
Minden frontról pozitív visszajelzések érkeznek.
Két év után áll tovább a szakember.