Csertői Aurél váltja Jeney Gyulát az NB II-es újoncnál. A rutinos szakember 374 élvonalbeli bajnokival a háta mögött érkezik.
Bolla Bendegúz két kulcspasszal és 7,5-ös osztályzattal zárta a Rapid újabb fölényes győzelmét. Edzője lelkesedett a játékukért.
A Loki korábbi edzője ma is figyeli a DVSC-t, az NB I-ről és a fiatalok szerepeltetéséről is határozott véleményt fogalmazott meg.
A Genk magyar másodedzője a Manchester United legyőzését és egy rossz döntését is felidézte, amelyből életre szóló leckét kapott.
A vendégek vezetőedzője az NB1.hu kérdéseire válaszolva a győzelemről és csapata fejlődéséről is beszélt.
Tóth Balázs másodszor zárt kapott gól nélkül a bajnoki idényben. A Blackburn két pontra áll a rájátszást érő nyolcadik helytől.
A vezetőedző szerint csapata többet érdemelt volna, a hajrában pedig egy vitatott szituáció döntött.
A vendégek mestere dühösen értékelt, hétfőn pedig fontos orvosi vizsgálat következik.
A vezetőedző a látványos javulás okairól, Maiga és Madarász teljesítményéről is beszélt.
Berndt András távozási szándékáról érkezett hír, miközben együttese továbbra is sereghajtó.
A hazaiak két korai találattal kerültek előnybe, de a vendégeknek is megvoltak a lehetőségeik.
Maiga duplázott, a Ferencváros 5–0-ra nyerte az örökrangadót. Négy bajnoki döntetlen után győztek újra a zöld-fehérek.
A Puskás edzőjét meglepte csapata gyenge első félideje, Bódog a bravúr után dicsért, és a hiányzókról szólva is eleresztett egy poént.
Kerkez kezdett, a születésnapos Szoboszlai sérülés miatt hiányzott. A Liverpool 2–0-ra verte a Brightont, és fellépett a negyedik helyre.
A Nyíregyháza hátrányból fordítva nyert 2–1-re a Puskás Akadémia otthonában, és az utolsó helyről a tizedikre lépett előre.
Sajtóhírek szerint hétfőn, Innsbruck közelében műtik meg a Vasas válogatott támadóját, aki keresztszalag-szakadást szenvedett.
Vécsei félollójával és Horváth Kevin hajrábeli góljával nyert a Paks. A Vasas első meccsét játszotta Tóth Milán súlyos sérülése óta.
Lázok János tizennégy tétmeccs után távozik a Budafoktól, Jeney Gyula nagykanizsai megbízatása pedig négy hónapig tartott.