Honvéd-MTK: egy kocsmában az MTK ultráival – HELYSZÍNI RIPORT

Totális igazság Sir Anthony Hopkinsról is.

Forrás:

„Ooooooo, San Lorenzoooooo”

Ez volt Balázs válasza egy padon énekelve széttárt karokkal ugrálva arra a mondatomra, amikor elmeséltem neki, hogy a zseniális Jonathan Pryce által eljátszott Ferenc pápa lement egy kocsmába Argentína meccsét megnézni, és ezt a jelenetet sem felejtem el a hibátlanra sikeredett A két pápa című filmből. 

„Nem rossz színész, de nem ultra!” - ezt meg akkor mondta, amikor a következő mondatomban arról meséltem, hogy Benedek pápát meg egy bizonyos Sir Anthony Hopkins alakította.

Majd megittunk még egy Jagert, és egyébként tovább éltettük a San Lorenzót a halál kihalt Margit híd budai hídfőjének a tövében. Mutatom a képeket, majd alattuk folytatom a sztorizást.

Két órával voltunk azután, hogy Balázs és a barátai, világfájdalommal a szíveikben és a lelkeikben, összetörten ültek hosszú percekig egy budai kocsmában, talán még azt is megfogadva, hogy soha többet nem néznek meg egyetlen meccset sem, de még ki sem mennek rá.

„Az MTK az egyetlen csapat a világon, amelyik úgy nem jut be a kupadöntőbe, hogy még gólt sem kapott a sorozatban” - mondta szintén Balázs percekkel a tizenegyespárbaj után, addig egyébként szerintem nemcsak, hogy nem pislogott, de levegőt sem vett a fájdalom és az elkeseredés miatt.

És még a sörébe sem ivott bele ezekben a pillanatokban.

Egyébként hangulatos helyen voltunk, sok volt az óriástévé, melyek lógtak le a plafonról, és minden asztalnál volt több olyan, szintén lelógó szerkezet, amelyek jelzőberendezések voltak. 

Ha megnyomtunk egy gombot, akkor jöttek a pincérek, mert tudták, hogy rendelni akarunk, ha megnyomtunk egy másikat, akkor ugyanebből a szerkezetből a tévé hangja hallatszott. Mármint mindegyik másik asztalnál, mert a miénknél egyikből sem jött hang.

„Kit érdekel, hogy mit mond a Jenő, ha nincsen szurkolás?” - kérdezte/jelentette ki Balázs úgy, hogy amúgy fogalmunk nem volt arról, hogy ki volt a szpíker.

Egyébként, minden úgy történt, ahogyan arra számítottam. A sörök/fröccsök és a rövidek elfogyasztásával egyenes arányosságban nőtt meg a szurkolások száma és hangereje, de ez a helyen senkit nem zavart, pedig három kispesti is ült tőlünk nem messze.

Az MTK ultráit nagyon sokan és sokszor piszkálják, hogy kevesen vannak, de szerintem erről nem ők tehetnek, hanem azok, akik nem csatlakoznak hozzájuk, ezért is döntöttem úgy, hogy ha már 21 éve, a megalapításunk óta foglalkozom a szurkolói szubkultúrával, akkor éppen itt az ideje, hogy velük is megnézzek egy meccset.

„Jön a Józsi!” - kiáltotta valaki hátulról a 115. percben, és csönd lett, mert mindenkiben tudatosult, hogy Kanta József, aki felnőttként csak a kék-fehéreknél játszott, bizonyítási lehetőséget kap. Majd biztató taps harsant fel egy „Gyerünk, Józsika!” kiáltással.

Mindannyian tudtuk, hogy azért lett becserélve, hogy berúgjon majd egy 11-est, ha lesznek, addig meg tartsa meg a labdákat vagy jól indítson.

Az első tizenegyest nyilván ő hagyta ki, és aki addig amúgy tényleg isten volt (nem csak a becserélésekor beszéltünk róla), egycsapásra bűnbak lett, a „Minek kellett még egy évet hosszabbítani vele?” volt az egyetlen olyan érzelmi kijelentés, amit idézni tudok...

A meccs 21 órakor kezdődött, a helynek 23 órakor be kellett volna zárnia, de amikor 23.45 magasságában kértünk még egy kör rövidet a 11-esek előtt, a pincérek akkor is kedvesen, normálisan szolgáltak ki minket.

Akinek kapott már ki a csapata élete legfontosabb meccsén (ugye egy igazi szurkolónak mindig az aktuális az), az pontosan tudja, mit éltek át hosszú percekig az MTK ott lévő ultrái.

Az az ötletem, hogy ne menjünk még haza, a legtöbbeknek tetszett, majd eszünkbe jutott, hogy feltehetően minden zárva van már, így hát éjjel-nappali kisközértek keresésébe kezdtünk. 

Sakál részeg tinikből álló csoport mondta meg a tutit, a boltban aztán tényleg volt minden.

Amikor kiültünk a parkba, még mindenki szomorú volt, majd egyszer csak Balázsból előtört a San Lorenzo-dal... 

Onnantól kezdve egycsapásra megváltozott a hangulat. 

„Azt tudtátok, hogy május 25-én Argentínában egy napon ünneplik az Első Nemzeti Kormány és a River Plate megalapítását, illetve Boca Juniors stadionjának az átadását?” - kérdeztem tőlük.

„Neeee!” válaszolta Balázs, majd tovább éltette a San Lorenzót.

„Te egyébként kinek szurkolsz Argentínában?” .. kérdezte tőlem, kis szünetet hagyva az éneklésben.

„Bocás vagyok” - válaszoltam büszkén.

„Az olyan, mintha Riveres lennél!” - jelentette ki határozottan és egyébként, ahogyan azt kell, lekezelően.

„Miért vagy San Lorenzós?” - kérdeztem tőle, és a válaszában benne volt minden, ami a szurkolói szerelemféltés lényege: „Mert soha, semmit nem nyertek, ugyanúgy, mint az MTK!”

Az MTK-ról köztudott, hogy az FTC utáni második legeredményesebb magyar klub, a San Lorenzo egyike Argentína 5 nagy klubjának, 15-szörös bajnok és Libertadores Kupát is nyert ám, tehát az egyik legsikeresebb is.

Csak hát ugye, kikapott, vagyis nem jutott a döntőbe a legfőbb kedvenc...

„Kupadöntőt megnézed?” - kérdeztem tőle elbúcsúzásom előtt.

„Nem érdekel!”

„Melyik a világ valaha volt legemlékezetesebb kupadöntője és miért?”

„A Boca-River a múltkorról. El kellett vinni a balhék miatt Madridba, ott meg akkora szurkolás volt, hogy atyaég! Ooooo, San Lorenzooooo!”

Amikor két perccel később a buszom kikanyarodott. még ugrálva énekelt.

Mert a szenvedély és a szurkolás is vírus, együtt meg pláne azok.

Megfertőz(nek) mindenkit, ki fogékony rá.

És nincsen, nem is lesz rá(juk) ellenszer!

Soha!

Legfrissebb híreink