Továbbjutott az ETO, de a mutatott játék után a szurkolók sem maradtak elégedettek.
A spanyol futball egyik nagy múltú klubjától érkezett fiatal támadó középpályás a Honvédhoz.
A Paks kétszer is vezetett Görögországban, mégis búcsúzott a Konferencialigától.
A hétvégi kánikula ellenére minden mérkőzést az eredeti időpontban rendeznek meg.
A Ferencváros vezetőedzője szerint a két mérkőzés alapján teljesen megérdemelt volt a továbbjutás.
Az UEFA-tagországok közösen utasítanák el a FIFA tervezett változtatását.
A Fradi emberhátrányban is kiharcolta a továbbjutást a Twente ellen.
Athénban végig nyílt maradt a párharc, a hajrá azonban a görögöké lett.
A középpályás pénteken már korábbi klubjával készülhet.
Két büntető és hosszú emberelőny sem hozott hazai győzelmet.
A Loki két kapufát is lőtt Jerevánban, és megérdemelten jutott a következő körbe.
A Groupama Arénában rendezendő felkészülési rangadó televíziós közvetítésének sorsa is eldőlt.