Közel állt a győzelemhez is a magyar válogatott annak ellenére, hogy a végén egyenlíteniük kellett.
Továbbra is versenyben van a bajnoki címért a Rapid Wien.
Martin O'Neill elmondta, hogy Robbie Keane nagyszerűen teljesít a Ferencvárosnál.
Jelenleg nagyon jól érzi magát Nagy-Britanniában és itt is képzeli el a jövőjét a 26 éves védő.
Farkas Timót csereként beszállva öt perc alatt megfordította a mérkőzést.
Fegyelmezett játékkal rukkolt elő a magyar utánpótlás-válogatott az Európa-bajnok Spanyolország ellen.
Idén először nyert idegenben az Újpest.
A 17 esztendős hálóőr már egy alkalommal az NB III-as csapatban is keretben volt.
A magyar válogatott középpályás három bajnoki után kapott ismét lehetőséget a Premier Leagueben.
A két élvonalbeli klub második csapata 1-1-es döntetlent játszott az NB III 24. fordulójában.
Amióta a török klubnál játszik, minden átigazolási időszakban volt ajánlata.
Két fordulóval a bajnokság vége előtt eldőlt, hogy feljutott csapatával az élvonalba az U21-es válogatott játékos.