A tulajdonos is gratulált neki a kupadöntőn.
Deák-Bárdos Mihály, Éless Dénes és Lovrencsics László mellett Dragóner Attila is vendég volt az NB1.hu magyar focit kibeszélő műsorában, a Hétközi Fordulóban. A ZTE korábbi sportigazgatója elárulta, hogy élte meg a Magyar Kupa döntőjét, amelyet már az ő távozása után nyert meg a Zalaegerszeg.
„Az elnök úr már mérkőzés előtt megölelt, hogy ez egy közös siker lesz. Év eleje óta hittünk benne nagyon, hogy sikerülni fog” – árulta el Dragóner Attila, hogy milyen volt a találkozása Végh Gáborral a ZTE-Budafok kupadöntőn.
„Úgy is alakult minden, hogy ez a csikó csapat eljutott a döntőig. Mérkőzés után is több gratulációt kaptam, és most a hétvégi, Paks elleni mérkőzésre is várnak szeretettel. Baráti kapcsolatban váltunk el.”
Az NB I-ben jelenleg kilencedik helyen álló ZTE pénteken fogadja a Paksot hazai pályán, győzelem esetén a hetedik hely megszerzésében is bízhat az immár Boér Gábor vezetőedző és Sallói István sportigazgató által irányított csapat.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |
A Hétközi Forduló legújabb epizódja szerda délután lesz látható az NB1.hu YouTube-csatornáján.












