Több opciója van a Loki edzőjének.
Vasárnap sem kell „böjtölniük” az NB I szerelmeseinek, hiszen ma a DVSC a MOL Fehérvárt fogadja. Ellentétes célokért küzdenek a csapatok, a DVSC még a dobogóra is odaérhet, míg a fehérváriaknak a bennmaradást kell kiharcolniuk. A debreceniek vezetőedzője, Srdjan Blagojevic már számíthat Dzsudzsák Balázsra, akinek mérsékelték az eltiltását. Bartosz Grzelak abban reménykedik, hogy együttese a jó arcát mutatja majd.
Srdjan Blagojevic: „A Zalaegerszeg elleni győzelem nagyon fontos volt számunkra. Habár sok hiányzónk volt a csapatban, a pályán és a kispadon kezdő játékosok egyaránt nagyon jó munkát végezték, amit értékelek. Azóta kicsit javult a helyzet, Dzsudzsák Balázs visszatért és pályára is lép a hétvégén, valamint Christian Manrique is újra keretben van a sárga lapos eltiltása után, így több opcióval tudunk dolgozni. A Fehérvár jelenleg a kiesés ellen küzd, de ettől függetlenül nagyon jó csapatról beszélünk. Tisztában vagyunk az ellenfelünk erősségeivel, az együttesben kiváló egyéni kvalitású játékosok vannak. Olykor nagyon veszélyesek tudnak lenni és voltak olyan mérkőzéseik, amikor nem érdemeltek vereséget. Ha pontokat szeretnénk gyűjteni, akkor 100%-ot kell hoznunk, vagy talán még annál is többet, és figyelnünk kell a részletekre. Úgy vélem, hogy épp ezek az apró részletek fogják eldönteni a vasárnapi találkozót.”
Bartosz Grzelak: „Remek kvalitásokkal rendelkező ellenfél vár ránk, így nehéz idegenbeli mérkőzésre számítok. A Kecskemét elleni vereséget magunk mögött tudva a jó arcunkat kell mutatnunk vasárnap. A Debrecen támadásokban erős, sokat váltogatják a pozíciókat a játékosok, sokat mozognak és beadásokkal próbálkoznak, a tizenhatoson belülre pedig sok játékossal érkeznek. A mérkőzéseik alapján úgy látom, hisznek saját magukban és a saját játékukban, ennek meg kell lennie nálunk is, hogy sikerrel vegyük a debreceni mérkőzést.”
A találkozó 15.30-kor kezdődik.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)