nb1.hu

Paks-Kisvárda: újabb lépést tettek céljuk felé Bognár Györgyék

Remekelt a gólkirály-jelölt.

Paks-Kisvárda 2-0

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: VARGA BARNABÁS

Varga Barnabás a duplájával ezen a meccsen újabb lépéseket tett a gólkirály cím felé. A paksi gólfelelős ebben a szezonban már 23 találatnál jár az NB I-ben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a paksiak ezzel a sikerrel stabilizálták a harmadik helyüket a tabellán, vagyis közelebb kerültek a hőn áhított éremszerzéshez.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A TIZENEGYES

Lélektanilag fontos pillanatban, az első félidő végén kapott tizenegyest a Paks, amit Varga Barnabás gólra váltott. Érdekesség, hogy a jelenetet a játékvezető visszanézte, így derült ki, hogy szabálytalanság történt a kisvárdai tizenhatoson belül.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

43. p.: Skribek Alen esett el a tizenhatoson belül Leoni szorításában. Az esetet a játékvezető visszanézte, majd tizenegyest ítélt. Varga Barnabás állt a labda mögé, a paksi gólvágó a jobb alsóba lőtte a labdát. Ugyan Hindrich érezte az irányt, de védeni nem tudott. 1-0!

77. p.: Varga Barnabás ezúttal akcióból köszönt be. Balogh lekészítése után Varga nagyjából 16 méterről lőtt jobb lábbal a jobb alsó sarokba. 2-0!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Paks a következő fordulóban Kecskeméten játszik rangadót, míg a Kisvárda a Honvédot látja vendégül.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 28. forduló:
Paksi FC-Kisvárda Master Good 2-0 (1-0)
Paks, 2097 néző, v.: Káprály
gólszerző: Varga B. (43. – 11-esből, 77.)
sárga lap: Osváth (45+2.), illetve Széles (18.), Jovicic (79.)
Paksi FC: Nagy G. – Kinyik, Kádár, Szélpál – Osváth, Haris (Vas G., 60.), Balogh B. (Gyurkits, 90.), Sajbán (Böde, 75.), Szabó J. – Varga B., Skribek (Hahn, a szünetben)
Kisvárda Master Good: Hindrich – Hej, Jovicic, Széles, Leoni – Ötvös (Karablejov, 73.), Melnyik, Navratil (Spasic, 59.), Makowski (Lucas, 73.) – Camaj (Ilievski, 80.), Mesanovic

Az MTI összefoglalója:

A házigazda Paks a góllövőlistát vezető Varga Barnabás duplájával legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, ezzel megerősítette harmadik helyét a tabellán.

A Tolna vármegyei együttes sorozatban a negyedik sikerét aratta otthon, míg a vendégek immár nyolc meccse nyeretlenek a bajnokságban.

Az első félidő sokáig eseménytelenül telt, mindkét oldalon akadt ugyan egy-egy távoli lövés, de a kapusoknak nem volt dolguk. A Paks irányította a játékot, labdabirtoklási fölénye azonban helyzetekben nem mutatkozott meg, kiszámítható beadásait hárította a Kisvárda. A vendégek kontrákkal próbálkoztak, de ezek korán elhaltak. A játékrész hajrájában aztán egy gyors hazai támadás során Leoni buktatta Skribeket a kapu előterében, a játékvezető pedig VAR-vizsgálat után 11-est ítélt. A büntetőt a gólkirályjelölt Varga értékesítette magabiztosan.

A fordulást követően nyíltabbá vált a küzdelem, a Kisvárda jóval aktívabban támadott. Előfordult, hogy a házigazda percekig védekezni kényszerült, egyszer csak a kapufa mentette meg a góltól. A folytatásban kijött a szorításból a Paks, és több helyzetet is kialakított, majd Varga remek egyéni megmozdulásával megduplázta előnyét, amelyet a lefújásig megőrzött.

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Paksi FC13 6 2 5 2 20
4.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
5.DVSC12 5 4 3 4 19
6.Újpest FC12 5 3 4 3 18
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.Budapest Honvéd12 3 5 4 -3 14
9.ZTE FC13 4 1 8 -7 13
10.MTK Budapest13 3 4 6 -9 13
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC