Milyen lesz a kispesti és az angyalföldi tél?
Honvéd-Vasas!
A magyar labdarúgás egyik legfinomabb csemegéje ez a párosítás, a régmúltban gyakorlatilag mindig dobogós helyezésekről döntött ez a párosítás (is), viszont kétségtelen tény, hogy ma este is rangadónak minősül a Bozsik Arénában (kezdés 19 órakor), csak éppen kiesésinek.
A Honvéd ugyanis az utolsó előtti, a Vasas meg az utolsó. Előbbi három, utóbbi négy pontra van a már bennmaradást érő, sorban első pozíciótól.
A Honvédnál a gyenge szereplés és a szurkolói elégedetlenség mellett (az Ultras Kispest az első 20 percben nem lesz benn a létesítményben) további létező tényállás az anyagi bizonytalanság is, mert tegnap híre ment, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a új tulajdonosok érkezhetnek, leagálábbis már zajlik az új befektető vagy befektetői kör keresése.
A klub azonban még nem reagált a híresztelésekre…
A Kispest a legutóbbi fordulóban Pakson szaladt bele méretes zakóba, a tolnaiak 5-0-ra győztek.
A klub honlapja egyébként jogosan állítja azt a mérkőzésre készített beharangozójának a címrendszerében, hogy „Nincs idő keseregni – Máris itt a javítási lehetőség a Paks elleni súlyos vereség után”, hiszen mindenki tudja Kispesten, hogy most más jelleggel ugyan, mint általában, de tényleg kiemelt jelentősége van a mérkőzés végeredményének.
Amelyik csapat vereséget szenved, annak egyszerre lesz a helyezése miatt fagyos, illetve a szurkolói elégedetlenségek miatt, forró is a tele…
Nem hiába nyitotta így az előbb említett „dolgozat” készítője az esti rangadó, kispesti felvezetését: „Kell. Muszáj. Nincs más választásunk. Akárhogy is nézzük, az a feladatunk, hogy javítsunk a Paks elleni súlyos vereséget követően“ – hangsúlyozta Dean Klafuric, amikor a Vasas csütörtöki vendégjátéka kapcsán kérdeztük szakvezetőnket.”
Klafuric utána arról értekezett, hogy nehéz arra szavakat találni, ami Pakson történt, de elmesélte, hogy jó alaposan kielemezték a mérkőzést, az adatok megmutatták, hol hibáztak a legtöbbet (négy gólt kaptak rögzített játékhelyzetből), ezeken kell javítaniuk.
Elmondta továbbá azt is, hogy hisz a játékosaiban, hiszen látja, hogy milyen edzésmunkát és azt hogyan végeztek el a felkészülés során.
Angyalföldön is gyülekeznek szépen a vihar fellegei, az utolsó helyezett csapat számára viszont nagyon fontos jel az, hogy a két vezető ultra csoport, illetve a Vasas Szurkolói klub is arra bíztatta az amúgy elkeseredett és ideges híveket, hogy legyenek ott este a Bozsik Arénában.
Az ultrák viszont azt is jelezték éles hangvételű közleményükben, hogy a drapériáikat nem helyezik ki a kerítésre, ezzel is jelezvén, hogy nem tetszik nekik az, amit át kell élniük, de a Vasas mellett továbbra is kiállnak.
Az, ha egy mérkőzésről előzetesen a sajtó azt állítja, hogy sorsfordító, sok esetben pátosz (a kifejezés több értelmezése közül erre gondolunk egészen pontosan: „Hamisan emelkedett hang, amely hatásvadász előadásmód vagy ilyen kifejezések használatából ered, és hamisan ünnepélyesen cseng; dagályosság, fellengzősség.”), ám a Honvéd-Vasas esetében igaz lehet, mert utána már csak egy fordulót rendeznek meg 2022-ben, majd jön a téli pihenő, ami egyet jelent az átigazolási időszakkal is…












