nb1.hu

Honvéd-Vasas: az angyalföldi szurkolói klub is jelzett

Méghozzá nagyon fontosat!

Csütörtök este a Honvéd-Vasas mérkőzéssel zárul a ma este elkezdődő forduló. Ez a párosítás a legtöbb esetben eddig dobogós helyezésekről szokott dönteni, a két gárda viszont most a két kieső helyet birtokolja, az angyalföldiek az utolsók…

Az NB1.hu hétfő esti kiadásában jelezte, hogy a Kispest ultráinál be is telt a pohár, tüntetni fognak csütörtökön a fővárosi/kiesési rangadón, az első húsz percben üresen hagyják a Kanyart, a Bozsik Arénán belül is szentnek, legendásnak számító otthonukat.

A Vasas híveivel sem lehet éppen madarat fogadni boldogságukban, ami érthető, sokan elkeseredetten és keményen nyilvánulnak meg közülük is a közösségi médiában…

Az NB1.hu a piros-kékek helyzetével is részletesen foglalkozott hétfő esti kiadásában, amiben többek között arra is felhívtuk a figyelmet, ha a szurkolók nem segítik a továbbiakban a kedvenceiket, akkor még nagyobb bajba kerülhetnek.

Éppen emiatt intézett a Vasas Szurkolói Klub a hivatalos felületén felhívást a többiekhez, melyben arra buzdítják őket, hogy csütörtökön is álljanak ki a csapat mellett és a helyszínen biztassák a kedvenceiket.

A közleményben azt, hogy Kispest nem írták helyesen az angyalföldiek, ha nem véletlen elütésről van szó, akkor az NB1.hu érteni véli, hogy miért van ez így (még ha nem is ért egyet egyetlen esetben sem azzal, hogy tulajdonneveket/csapatneveket bárki, bármilyen célból piszkálódásra használjon), hiszen a Kispest és a Vasas párharca a lelátókon is több évtizedes, emlékezetes múltra tekint vissza, illetve azzal is tisztában kell lenni, hogy Budapest délebbi kerületeiben, ahol van hagyománya az élvonalbeli futballnak (Ferencváros, Kispest, Csepel), a Vasas-szurkolói finoman fogalmazva sem szívesen látott vendégek, de nemcsak a hétvégéken, hanem még a hétköznapokon sem…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC