Komoly dicséreteket kapott a Ferencváros vezetőedzője.
A Fradi tavaly decemberben jelentette be Sztanyiszlav Csercseszov érkezését. Az orosz mester az első szezonját duplázással zárta: a bajnokság mellett a Magyar Kupában is élen végzett a csapatával.
Ebben az idényben a két arany hazai porondon nem fog összejönni, hiszen a Ferencváros szerdán Iváncsán kikapott, így búcsúzott a Magyar Kupától.
Raul Riancho szerint Csercseszov akár a spanyol bajnokságban is megállná a helyét. Rianchóról azt érdemes tudni, hogy korábban Szerhij Rebrov munkáját segítette a Dinamo Kijevnél.
"A La Ligában komoly verseny van nagyszerű edzők közt. Ha Sztanyiszlav Csercseszov a továbbiakban is ilyen eredményeket hoz a Ferencvárossal, miért ne próbálná ki magát egy spanyol klubnál? A politika persze közbeszólhat, de szívesen látnám Csercseszovot a La Ligában. Emlékszem a 2018-as VB-n tábornokként irányított – engedjék meg, hogy megmutathassa egy spanyol klubnál is, milyen parancsnok ő!" – idézi Rianchót az ulloi129.hu.
Az FTC legközelebb csütörtökön lép pályára, ekkor a Monacót fogadja az Európa-ligában.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)