Értékelte a szezont az angyalföldi játékos.
A 21 éves játékos télen érkezett Siófokról a Vasas együtteséhez, ahol végül 11 mérkőzésen három gólt szerzett és bajnoki címet ünnepelhetett.
“A két csapat teljesen más célokért küzdött a bajnokságban, ennek megfelelően itt sokkal keményebben, pörgősebben zajlott a munka. Az edzéseken teljes erőbedobással dolgoztam, hogy játékperceket kapjak, s aztán azokkal élni is tudjak” – nyilatkozta Cipf a Vasas fc hivatalos oldalának.
A Vasas végül magabiztosan lett bajnok, mely a fiatal labdarúgó szerint a csapategységnek köszönhető. A legtöbb góllal és a legkevesebb találattal is a fővárosi együttes büszkélkedhetett a mezőnyben.
“Ennek a kiváló mutatónak sok összetevője van, de a csapatszellemet mindenképpen kiemelném. Érezhető, mennyire bízunk a másikban, pályán és azon kívül is nagyon összetartó közösség lettünk. Szerintem minden adat azt mutatja, hogy Angyalföldön egy nagyon egységes csapat formálódott össze az elmúlt évek alatt – mondta a támadó, aki az egész szezont tekintve 10-szer keserítette el az ellenfelek kapusát.
“A bajnoki rajt előtt minimum 8-10 gólt tűztem ki célul, ez sikerült is. Szeretnék minél többet játszani, hogy a találatok számát növelni tudjam, a csapatot pedig ezáltal sikerhez juttatni – beszélt jövőbeni terveiről Cipf.
Teljesítményére a válogatottnál is felfigyeltek.
“Ahhoz, hogy a válogatottba bekerülj, rengeteget kell dolgozni és folyamatosan bizonyítani, én is próbáltam ennek megfelelően dolgozni a szezon folyamán, de szerencsére jó formában is voltam. Az, hogy sikerült kivívnom a szövetségi edző bizalmát, ennek köszönhető és nagyon megtisztelő” – mondta a Vasas tehetsége.
A következő bajnoki évad merőben más kihívások elé állítja majd a csapatot, a játékosnak ezzel kapcsolatban is határozott véleménye van.
“Őszintén elégedett vagyok, hiszen bajnokok lettünk. Azt gondolom, hogy sem a pályán nyújtott teljesítményünkkel, sem a hozzáállásunkkal nem voltak problémák. Most egy osztállyal magasabb szintre lépünk, ahol minden más lesz, de alkalmazkodni fogunk, mert tisztességesen helyt kell állnunk jövőre is” – zárta Cipf Dominik a vasasfc.hu-nak.