Nizza - "Jó felkészülésünk volt, az együttes készen áll a kontinenstornára.”
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya biztos benne, hogy jó ötlet volt három erős vetélytárs ellen játszani felkészülési mérkőzést az Európa-bajnokság előtt. A nemzeti csapat már elindult Franciaosrzágba.
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a német edző kifejtette: a cél egyértelműen az, hogy a nemzeti csapat behozza esetleges lemaradását a versenytársakkal szemben, és a lehető legtöbbet kihozva magából, jól teljesítsen a kontinenstornán.
Elhangzott, hogy a válogatott Storck kezdeményezésére játszott három erős csapattal – Horvátországgal, Elefántcsontparttal és Németországgal – a felkészülési időszakban, mert "egy gyenge ellenféllel szembeni önbizalomnövelő sikernek semmi értelme nem lett volna néhány nappal a nálunk magasabban jegyzett ellenfelekkel szembeni tétmeccsek előtt".
"Jó felkészülésünk volt, az együttes készen áll a kontinenstornára – jelentette ki Bernd Storck szövetségi kapitány, aki elárulta, mind a játékosok, mind a szakmai stáb tagjai izgatottan várják az Eb-t. – Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani és az országot méltóképpen képviselni, illetve bebizonyítani, hogy 44 év után ismét helyünk van az Európa-bajnokságon."
A német szakember kérdésre válaszolva elmondta, nem érez nyomást, illetve arról is beszélt, hogy a keret mind a 23 tagja egészségesen várja a tornát.
Az öltönyben érkező válogatott futballisták néhány csoportkép elkészítését követően 11 óra után szálltak fel a Nizzába tartó charterjáratra, ahova már meg is érkezett a csapat.
A magyarok jövő kedden Bordeaux-ban Ausztriával, négy nappal később Marseille-ben Izlanddal, majd június 22-én Lyonban Portugáliával találkoznak.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)