Nem lesz könnyű dolga az Eb-selejtezők előtt Szélesinek.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az U17-es magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott Svájccal.
A találkozót követően így értékelt Szélesi Zoltán:
,,Az első meccshez képest több mint a kezdőcsapat felén változtattam, mert szerettem volna azoknak is lehetőséget adni, akik eddig kevesebb esélyt kaptak a bizonyításra, vagy nálam még nem is voltak kezdők. Szerencsétlen körülmények között kerültünk kétgólos hátrányba, de a fiúk ezután is azt tették a pályán, amit kértünk tőlük. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a végére nem csak hogy egyenlítettünk, hanem maximálisan benne volt a meccs hajrájában az is, hogy megnyerjük a mérkőzést. A játékkal elégedett vagyok, a cserék is nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, az előjött kisebb hibák kijavításán pedig természetesen dolgozni fogunk. Az edzőtáborral teljes egészével nagyon elégedett vagyok, mindenki kitűnő munkát végzett. Svájc az első mérkőzésen három védővel játszott, a második nagy részében pedig néggyel, így mi mindkét játékrendszer ellen ki tudtuk próbálni magunkat, ami szakmailag a lehető legoptimálisabb volt számunkra. Mindenki megmutathatta, mire képes, így most ismét nálam pattog a labda, hogy eldöntsem, a márciusi Eb-selejtezőkön kik jussanak majd szerephez, illetve főszerephez."
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)