Hatalmas rangadó lesz vasárnap.
Vasárnap a Kisvárda vendége lesz a MOL Fehérvár FC, az NB I 15. fordulójában.
A találkozó igazi rangadónak ígérkezik, így gondolja ezt a Vidi középpályása, Alef is, aki a Gyirmót elleni győzelem alkalmával végig a pályán volt, miután visszatért a sérüléséből. A vasárnapi meccs mellett a jelenlegi állapotáról is nyilatkozott a játékos a klub hivatalos honlapjának:
,,Nagyon örülök, hogy felépültem a sérülésemből és legutóbb már 90 percet a pályán tölthettem. Persze éreztem, hogy nem vagyok még száz százalékos állapotban, már ami a teljesítményemet illeti, de sokat dolgozok minden nap azért, hogy ismét jó formába lendüljek. Fontos volt számunkra a Gyirmót elleni hazai győzelem az FTC elleni vereséget követően, a sikerünk értékét pedig növelte az, hogy emberhátrányban tudtunk győzni. Vasárnap a második helyen álló Kisvárda otthonába látogatunk, személy szerint nagyon nehéz meccsre számítok, hiszen ellenfelünk kerete erős, ráadásul intenzív futballt játszanak, úgyhogy végig nagyon koncentráltan kell futballoznunk."












