A vezetőknek is bizonyítana a Loki megbízott edzője.
17 órától a DVSC a Honvédot látja vendégül a Nagyerdei Stadionban.
A Loki immár Jeremiás Gergő megbízott edző irányításával 1-1-es döntetlent ért el az MTK ellen a legutóbbi körben, míg a kispestiek 3-1-es vereséget szenvedtek a Puskás Akadémia otthonában – utóbbin Horváth Ferenc vezetőedző sárga lapot kapott, és mivel ez volt neki az ötödik a szezonban, ezúttal eltiltását tölti.
„Előzetesen mindent megbeszélünk majd, felkészülünk a különböző helyzetekre, nem fontos, hogy én hol leszek a meccs alatt. Erre is értettem, hogy nem számít semmi, kizárólag a győzelem, ha ehhez a lelátón kell ülnöm, akkor ott leszek. Csak szerezzük meg a három pontot. Szamosi Tamás meccsel majd helyettem a találkozón, szerencsére remek kollégáim vannak a stábban, biztos vagyok benne, hogy ezen nem múlhat a siker.“
Jeremiás mindeközben bizonyítani is szeretne.
"Nagyon igyekszem, hogy jól végezzem a rám bízott munkát. Persze van segítségem, bármikor támaszkodhatok a stábra, szerencsére mindenben támogatnak. Azt gondolom, minden olyan feladattal meg kell birkózni, melyet az élet ad. Tudom, hogy ideiglenes a jelenlegi állapot, de butaság lenne, ha nem próbálnék meg élni egy ilyen fiatalon kapott lehetőséggel. Ez a minimum, ha a vezetők azt gondolták, tudok segíteni ebben a helyzetben. Egy jól futballozó csapat a Kispest, tele jó játékossal, ám az utóbbi időszak nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna. Ebből kifolyólag biztos, hogy éhesen érkeznek a Nagyerdei Stadionba, emellett bizonyára mérgesek ránk azért, amiért elrontottuk a stadionavatójukat még az 1. fordulóban. Biztos vagyok benne, hogy próbálnak visszavágni, de készen állunk és a srácok a létező legtöbb erőt mozgósítják majd a győzelem érdekében."
A két csapat legutóbbi, július végi meccsét a DVSC 4-1-re nyerte Kispesten.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)