nb1.hu

Koronavírus: kórházban volt a Honvéd kapusa

Nagyon rosszul volt.

ÍME, A HONVÉD BEJELENTÉSE:

,,A vírus nem viccel…Nagy Sándor azonban a nehéz helyzetben sem veszítette el a humorérzékét

Hosszú kihagyás áll Nagy Sándor mögött, aki egy héttel ezelőtt, a Siófok elleni felkészülési találkozón térhetett vissza – kapott gól nélkül! – a pályára. A 35 esztendős kapus ugyanis az év elején esett át a koronavírus-fertőzésen, ami alaposan megviselte.

„Nehéz időszakon mentem keresztül – kezdte Nagy Sándor. – Tizenöt napig volt 39,5 fokos lázam, nem kaptam levegőt, borzalmasan rosszul éreztem magam, senkinek sem kívánom azt, amit átéltem. Egy hétig feküdtem kórházban, oxigént kaptam, infúziót, injekciókat, végig nagyon jól bántak velem, amiért köszönettel is tartozom az orvosoknak és az ápolóknak, hogy segítettek kilábalni a vírusból. Szerencsére már jól vagyok és azt kívánom, hogy mindenki legyen egészséges, mindenki vigyázzon magára, mert én saját magamon tapasztaltam meg igazán, hogy ez a vírus egyáltalán nem viccel.”

Kapusunk hozzátette, a felépülés nem ment egyik napról a másikra, miután elhagyta a kórházat, teljesen le volt gyengülve, s a következő két hétben fél óránál többet sem tudott sétával tölteni. Hosszú út vezetett odáig, hogy visszatérhessen a csapathoz, ehhez pedig rengeteg kitartásra volt szüksége. 

„Sok egyéni munkát, rehabilitációt végeztünk Hajdu Attilával, hogy visszatornázzam magam – mondta a nyáron Debrecenből „hazatérő” játékos. – Rám aggatta az összes létező eszközt, folyamatosan figyelte, mérte a pulzusomat, vérnyomásomat, hogy nehogy túlterheljem magam. Nem volt könnyű az eleje, az biztos, de most már száz százalékosnak érzem magam. Sokat köszönhetek ebben Borsos Vili bának is, aki rengeteget foglalkozott velem egyénileg, hogy kész legyek az első csapat számára.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC