Hivatalos bejelentés.
Már csak két csapat kap helyet a legjobb 32 között. A kupaharc pénteken és szombaton folytatódik. Az utolsó találkozó után pedig a 8. kör sorsolását követhetjük az M4 Sporton – írta meg a hivatalos honlapján az MLSZ.
Szombaton teljessé válik a MOL Magyar Kupa 8. fordulójának mezőnye. Addig még megmérkőzik egymással a Szolnok és a Gyirmót csapata (péntek, 14.30); a válogatottba is játékosokat adó Ferencváros pedig az Eb-pótselejtező és a Nemzetek Ligája-találkozók miatt csonka kerettel a Bicske vendége lesz a 7. forduló zárómérkőzésén (szombat, 14.45.).
A Ménfőcsanak jelezte, hogy nem áll ki a november 11-én (szerda) 16.00 órára kiírt, egyszer már elalasztott, Haladás elleni találkozón, így az MLSZ versenybizottsága a szombathelyi csapatnak ítélte a továbbjutást.
Az OTP Bank Liga klubjai közül már csak a Bajnokok Ligájában is szereplő Ferencváros nem biztosította a helyét a legjobb 32 csapat közül, ezt az NB III-ban szereplő Bicske ellen, az M4 Sport élő közvetítése mellett teheti meg.
Az NB II-nek viszont már voltak búcsúzói, a Budaörs, az ETO, a Szentlőrinc, a Szeged, a Nyíregyháza és a Békéscsaba sem lesz ott a következő körben.
A szombati Bicske–FTC találkozót követően 17.00-tól az M4 Sport stúdiójában ki is sorsolják a következő kör párosításait. A 8. fordulóban az NB I-es csapatok továbbra is kiemeltek, egymással nem kerülhetnek össze. A továbbjutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el.
A 8. forduló kitűzött időpontja 2021. január 27., szerda.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)