A győzelem hiánya.
Szombaton 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Videoton a Fradival. A vezető találatot Somália szerezte meg a 43. percben, amire Nikolics válaszolt az 55. minutumban. A mérkőzés után a fehérváriak védője, Visar Musliu csalódottan nyilatkozott a klub honlapjának:
,,Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, hiszen tisztában voltunk vele, hogy milyen minőséget képvisel a Ferencváros. Úgy érzem, jól felkészültünk belőlük és ennek köszönhetően egy nagyon jó meccset játszottunk. Sajnos a hibák benne vannak a játékban, egy hiba után pedig az ellenfél megszerezte a vezetést. Sajnálom, hogy így alakult, mert az első félidőben nekünk voltak igazán nagy lehetőségeink. A második játékrészben aztán sikerült egyenlítenünk, amiatt azonban csalódott vagyok, hogy a győzelmet nem tudtuk megszerezni. Kielemezzük ezt a mérkőzést is és megyünk tovább, a következő fordulóban az MTK ellen nyerni szeretnénk."
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)